OCR Output

igen sikerült kivágnia magát, amikor rábizonyították, hogy csak a Barka-párt tag¬
jaival folytatott megbeszéléseket. (12) Ezután vita támadt. Egyesek azt javasolták,
hogy azonnal tartóztassák le és vessék börtönbe mint kémet. Mások viszont azt
mondták, nem kell ekkora feneket keríteni a dolognak: káros példaként szolgálhat,
ha jövevényeket csak úgy ok nélkül felelősségre vonnak, (13) hisz ugyanilyen bá¬
násmódban lehet majd részük a karthágóiaknak Türoszban vagy más kereskedővá¬
rosokban, ahol gyakran megfordulnak. (14) Így aznap elhalasztották a döntést.

Arisztón azonban a punokkal szemben maga is igazi pun ravaszsággal élt.
Naplementekor a város leglátogatottabb pontján, a tisztségviselők mindennapi
székhelye fölé kifüggesztett néhány teleírt viasztáblát, majd a harmadik őrség¬
váltás idején hajóra szállt és elmenekült.

(15) Másnap, amikor a swfetek leültek bírói székükbe, felfedezték a táblákat,
levették és elolvasták. Az állt benne, hogy Arisztón megbízatása nem magán¬
természetű volt, hanem állami szinten a véneknek szólt — így hívták Karthágóban
az államtanácsot. (16) Mivel ily módon a vád sok embert kezdett érinteni, az
egyes emberek ügyében alábbhagyott a nyomozás. Mindamellett úgy döntöttek,
követeket küldenek Rómába, hogy a consulok és a senazus tudomására hozzák
az ügyet, és egyúttal panaszt tegyenek Massinissa jogsértő cselekedetei miatt is.

62.

(1) Massinissa ugyanis, amikor tudomására jutott, hogy a karthágóiak elveszí¬
tették a rómaiak bizalmát, ráadásul az államon belül sincs egyetértés — az állam¬
tanács gyanakszik a vezetőkre Arisztónnal folytatott tárgyalásaik miatt, a nép
pedig az államtanácsra szintén Arisztón levele miatt —, úgy vélte, itt az alkalom,
hogy halásszon a zavarosban. (2) Végigpusztította a karthágóiak tengerparti
területeit, néhány várost pedig, amelyek eddig a karthágóiaknak tartoztak be¬
szolgáltatással, arra kényszerített, hogy ezentúl neki fizessenek adót. (3) Ezt a
területet, a Kis-Syrtis termékeny talajú partszegélyét Emporiának nevezik. En¬
nek egyik városa Lepcis, amely napi egy talentum adót fizetett a karthágóiaknak.
(4) Ezt a területet Massinissa ekkoriban teljes egészében veszélyeztette, sőt egy
részéről kétségessé is vált, hogy az ő birodalmához vagy a karthágóiakhoz tar¬
tozik-e. (5) Amikor pedig meghallotta, hogy a karthágóiak Rómába készülnek,
egyrészt hogy tisztázzák magukat a vádak alól, másrészt hogy panaszt emeljenek
ellene, maga is követeket küldött Rómába, hogy gyanúsításaikkal súlyosbítsák
a vádakat, és egyszersmind tisztázzák az adófizetők jogállását.

(6) A senatusban először a karthágóiakat hallgatták meg a türoszi idegenről.
Beszámolójuk aggodalommal töltötte el az atyákat, hogy egyszerre kell majd
háborút viselniük Antiokhosz és a punok ellen. (7) Főképpen azért gyanakodtak,
hogy a punokat felelősség terheli, mert noha úgy döntöttek, hogy az idegent

199