(8) Úgy döntöttek, hogy Makedóniába nem szükséges újabb sereget küldeni,
és elrendelték, hogy az ott tartózkodó sereget Ouinctius hozza haza Itáliába és
szerelje le; elrendelték a Marcus Porcius Cato vezetésével Hispániában tartóz¬
kodó sereg elbocsátását is. (9) Mindkét consulnak Itáliát jelölték ki működési
területként, és utasították őket, hogy sorozzanak két városi légiót, úgyhogy a
senatus által megjelölt seregek elbocsátása után Rómának összesen 8 légiója
maradt.
44.
(1) A , megszentelt tavasz" fogadalmát az előző évben, Marcus Porcius és Lucius
Valerius consulok alatt [195] teljesítették." (2) Amikor Publius Licinius ponzifex
bejelentette először a ponzifexek testületének, majd a testület felhatalmazásával
az atyáknak is, hogy a fogadalom teljesítésénél hiba történt, a senazus elhatároz¬
ta, hogy a pontifexek döntése alapján a fogadalmat újra teljesíteni kell, egy¬
szersmind a szokásos költséggel meg kell rendezni az ugyanakkor felajánlott
nagyszabású játékokat is;? (3) a „megszentelt tavasz" pedig arra a jószágra érvé¬
nyes, amely Publius Cornelius és Tiberius Sempronius consulok idejében már¬
cius 1. és április 30. között születik.
(4) Ezután megtartották a censorválasztó gyűlést, ahol Sextus Aelius Paetus
és Gaius Cornelius Cethegus lettek a censorok. Akárcsak az előző censorok, ők
is Publius Scipiót, a consult tették meg a senazus első emberének. A névjegyzék¬
ből csak három senazort hagytak ki, akik közül egyik sem viselt még curulisi
tisztséget. (5) Azzal pedig igazán nagy hálára kötelezték a senazori rendet, hogy
megparancsolták a curulis aediliseknek, hogy a Római Játékokon a senazorok
ülőhelyét különítsék el a néptől; eddig ugyanis a tömeg közé elvegyülve ültek.
A lovagok közül is csak igen keveset fosztottak meg lovától, egyszóval egyik
renddel szemben sem jártak el szigorúan. Ok ällittattäk helyre és bôvittették ki
Libertas csarnokát? és a Villa Publicät is.
(6) Lezajlott a , megszentelt tavasz" és a Római Játékok, amelyekre Servius!
Sulpicius Galba tett fogadalmat consulként. Miközben az emberek figyelmét a
játékok nyújtotta látványosság kötötte le, Ouintus Pleminius, akit az istenek és
emberek ellen Lokriszban elkövetett számtalan vétke miatt vetettek börtönbe,
! XXXIII. 44. 1-3.
? A 217-es ver sacrummal együtt felajánlott játékokat 207-ben már megrendezték (XXVII.
33. 8), így most ezek megismétléséről lehet szó.
3 Libertas csarnokában kapott helyet a censori irattár.
! Helyesebben P. Sulpicius Galba, a 200-as év consulja.