OCR
még súlyosabb és felháborítóbb pontot, a hallgatóság vagy annak egy-egy csoportja pedig mindegyik hallatán felhördült. Erre a zürannosz feltette a kérdést: szerintük mit tegyen, mit feleljen nekik minderre? (4) Szinte egy emberként kiáltották, hogy ne is feleljen, hanem folytassa a háborút. Mindenki - ilyen a tömeg - biztatta, hogy tartson ki, bizakodjon, hisz bátraké a szerencse. (5) A türannosz biztatásuktól fellelkesülve kijelentette, hogy Antiokhosz és az aitólok is melléjük állnak majd, de neki magának is elég nagy serege van, hogy kibírja az ostromot. (6) Az emberek úgy elfelejtették a békét, mintha soha szóba sem került volna, és már futottak is őrhelyeikre, nem bírván tovább elviselni a tétlenséget. Néhányan kitörtek a városból, hogy provokálják a rómaiakat; dárdákat is hajítottak rájuk, ami a rómaiak kétségeit is mindjárt eloszlatta afelől, hogy folytatniuk kell-e a háborút. (7) Ezután négy napon át könnyű csatározások folytak, kezdetben anélkül, hogy bármelyik fél döntő sikert ért volna el. (8) Az ötödik napon szinte szabályos ütközet alakult ki, amelyből a megvert spártaiak olyan rémülten futottak vissza a városba, hogy néhány, a menekülőket üldöző római katona is behatolt a városba a falak között ekkoriban található folytonossági hiányokon át. 38. (1) Cuinctius, miután ezzel kellőképpen elvette az ellenség kedvét a kitörésektől, belátta, hogy nincs más hátra, csak az ostrom. Futárok útján iderendelte Gütheiontól az egész hajóslegénységet. Közben katonai ¢ribunusaival együtt körbelovagolta a falakat, hogy szemügyre vegye a város helyzetét. (2) Spártának egykor nem voltak védőfalai, csak nemrég, a fürannoszok húztak falakat a nyílt, lapályos területek köré, míg a magasabb, nehezen megközelíthető pontokat erődítmény helyett fegyveres előőrsökkel oltalmazták." (3) Amikor Ouinctius mindent gondosan megvizsgált, elhatározta, hogy ostromgyűrűt alkalmaz, és összes csapatát felsorakoztatta a város körül. Mintegy 50 000 embere volt: rómaiak és szövetségeseik, gyalogosok és lovasok, szárazföldi csapatok és tengerészek. (4) Egyesek létrákat, mások fáklyákat vittek magukkal, ismét mások olyan eszközöket, amelyek nemcsak az ostromra, de a rémületkeltésre is alkalmasak. A parancs úgy szólt, hogy mindnyájan egyszerre nyomuljanak fölfelé csatakiáltást hallatva, hogy a megrettent spártaiak azt se tudják, hová fussanak először segítséget vinni. (5) A vezér három részre osztotta serege főerejét: az első résznek a Phoibeionnál ! A Spárta körüli erődítési munkák valójában már 315-ben vagy 295-ben megkezdődhettek, amikor Kasszandrosz, illetve Démétriosz Poliorkétész megtámadta a várost. Nabisz fejezte be a falrendszer építését, ekkor azonban még nem volt készen. 180