tésért folyamodó követeinek:! ő semmiről sem dönthet a tíz megbízott távollé¬
tében, ezért kérésükkel keressék fel a senarust Rómában.
(3) Az Elateiából átvezényelt csapatokat személyesen vezette Argosz alá.
Kleónainál csatlakozott hozza Arisztainosz szzrazégosz 10 000 akháj gyalogos¬
sal és 1000 lovassal, és seregüket egyesítve onnan nem messze ütöttek tábort.
(4) Másnap leereszkedtek az argoszi síkságra, és Argosztól mintegy négy mér¬
földnyire választottak maguknak táborhelyet.
(5) A lakón helyőrség parancsnoka Püthagorasz volt, a fürannosz veje és
egyszersmind feleségének fivére. A rómaiak érkezésekor mindkét fellegvárat —
Argoszban ugyanis kettő van — és a többi kedvezőnek vagy veszélyeztetettnek
látszó helyet jelentős védősereggel erősítette meg. (6) De az előkészületek köz¬
ben sehogy sem tudta eltitkolni a rómaiak érkezése miatti félelmét. Ráadásul
nem volt elég a külső fenyegetés, bent a városban is lázadás tört ki.
(7) Elt Argoszban egy Damoklész nevű ifjú, akiben több volt az elszántság,
mint a megfontoltság. Először néhány alkalmas emberrel eskü terhe alatt ösz¬
szebeszélt, hogy elűzik a helyőrséget; csakhogy miközben igyekezett gyarapí¬
tani az összeesküvés erejét, óvatlanul ítélte meg az emberek megbízhatóságát.
(8) Amikor a társaival folytatott megbeszélés közben a parancsnok egy porosz¬
ló útján magához hívatta, rájött, hogy tervüket elárulták: arra buzdította jelen¬
lévő társait, hogy inkább ragadjanak fegyvert vele együtt, semhogy a kínpadon
végezzék be életüket. (9) Már indult is az agorára néhány társával együtt, azt
kiáltozva, hogy aki a város javát akarja, csatlakozzon hozzá, a szabadságharc
kezdeményezőjéhez és vezéréhez. (10) De buzdítása senkire nem hatott, mert
nem láttak erre kézenfekvő lehetőséget, kellő katonai támogatást pedig még
kevésbé. (11) Miközben így kiáltozott, a spártaiak körülfogták, és társaival együtt
megölték. Azután még másokat is elfogtak: (12) többeket kivégeztek, néhányat
pedig bebörtönöztek, akik aztán a következő éjjel kötélen leereszkedtek a falak¬
ról, és átszöktek a rómaiakhoz.
26.
(1) Quinctiust a szökevények biztosították, hogy ha a római sereg a kapuk előtt
állt volna, felkelésük nem maradt volna eredménytelen, (2) és ha táborával kö¬
zelebb nyomul, az argosziak sem maradnak többé tétlenek. Ezért könnyen mozgó
gyalogosokat és lovasokat küldött ki, (3) akik a várostól nem egészen 300 lépés¬
nyire álló Külarabisz nevű gümnaszion mellett megütköztek a kapun kitörő
spártaiakkal, és nem túl nagy küzdelem árán visszaszorították őket a városba.
A római vezér aztán éppen ott ütötte fel táborát, ahol az ütközet lezajlott.