OCR Output

hajóit, és mivel már közeledett a tél, Antiokheiába vonult vissza téli táborba. Így

állt ekkor a királyok helyzete.

42.

(1) Rómában ebben az évben választottak először triumvireket az Aldozati la¬
komak megrendezésére:' Gaius Licinius Lucullus népfridunust, aki a testiilet
megszervezéséről szóló törvényjavaslatot beterjesztette, Publius Manliust és
Publius Porcius Laecát. A triumvireknek a torvény megadta a biborszegélyes
toga viselésének jogat is, akarcsak a pontifexeknek.

(2) Heves viszály támadt ebben az évben az összes pap és a varosi quaestorok,
Quintus Fabius Labeo és Lucius Aurelius között. (3) Kellett a pénz, mert elha¬
tározták, hogy visszafizetik a magánembereknek a háborúra összeadott kölcsön?
utolsó részletét is. (4) Ezért a quaestorok követelték az auguroktól és pontifexektől
az adót, amelynek befizetését a háború folyamán elmulasztották. (5) Hiába
fordultak a papok a népíritunusokhoz, visszamenőleg minden kihagyott évre
behajtották rajtuk az adót.

(6) Ebben az évben meghalt két pozzifex, és helyükre újakat választottak: a
Hispániában praezorként elhunyt Gaius Sempronius Tuditanus helyére Marcus
Marcellus consult, Marcus Cornelius Cethegus helyére pedig Lucius Valerius
Flaccust. Meghalt Quintus Fabius Maximus augur is, egészen fiatalon, még
tisztséget sem viselt; ebben az évben az 6 helyére nem valasztottak augurt.

(7) Ezutan Marcus Marcellus consu/ megtartotta a consulválasztó gyűlést, ahol
Lucius Valerius Flaccust és Marcus Porcius Catót választották meg. Praetorra
választották Gnaeus Manlius Vulsót, Appius Claudius Nerót, Publius Porcius
Laecát, Gaius Fabricius Luscinust, Gaius Atinius Labeót és Publius Manliust.

(8) Ebben az évben Marcus Fulvius Nobilior és Gaius Flaminius, a curulis
aedilisek 1 000 000 modius búzát osztottak szét a nép között modiusonként két
bronzpénzért. A gabonát a szicíliaiak szállították Rómába Gaius Flaminius és
apja iránti tiszteletből," (9) Flaminius pedig megosztozott tiszttársával az ezért
járó népszerűségen.

Fényes külsőségek között rendezték meg és háromszor teljes egészükben
megismételték a Római Játékokat. (10) Gnaeus Domitius Ahenobarbus és Gaius
Scribonius Curio plebejus aedilisek sok legelöberlöt állítottak a nép törvényszé¬

! A szent lakomák megszervezése korábban a ponzifexek, majd a curulis tisztsegviselök
feladata volt.

2 Vö. XXXI. 13.

3 Flaminius apja a Trasumennus-tönäl Kr. e. 217-ben elesett Flaminius consul volt, aki
korábban Szicíliában volt praetor: 6 volt Sicilia provincia elsö helytartöja 227-ben.

138