OCR Output

közel járt Castrum Mutilumhoz, de attól félve, hogy a boiusok és ligurok együt¬
tesen bekerítik, visszavezette seregét ugyanazon az úton, amelyen jött, és nagy
kerülővel, nyílt és ezért biztonságos területen át érkezett meg tiszttársához. (3)
Egyesítették seregüket, majd kezdetnek egészen Felsina városáig végigfoszto¬
gatták a boiusok földjeit. (4) A város megadta magát a körülötte fekvő többi
erődítménnyel együtt, és szinte az összes boius is, kivéve a hadra fogható korú¬
akat, akik zsákmány reményében ragadtak fegyvert, most pedig az úttalan ren¬
getegekbe vették be magukat.

(5) Ezután a sereg átvonult Liguriába. A boiusok a szurdokokban észre¬
vétlenül követték a római menetoszlopot, amely kissé hanyag rendben vonult;
azt remélték ugyanis, hogy váratlanul rajtaüthetnek a seregen, amely azt hiszi,
hogy ők nincsenek a közelben. (6) Mivel nem érték utol őket, gyorsan áthajóz¬
tak a Pó túlpartjára, végigpusztították a laevusok és libuusok! területét, majd
amikor a ligurok határvidékén át hazafelé tartottak innen a földekről össze¬
szedett zsákmányukkal, beleütköztek a rómaiak menetoszlopába. (7) Meg¬
kezdődött a csata, gyorsabban és ádázabbul, mint ha előre kitűzött helyen
és időben, lélekben felkészülve csaptak volna össze. (8) Itt megmutatkozott,
mekkora ösztönző erőt jelent a bosszúvágy: a rómaiak jobban vágytak az öl¬
döklésre, mint a győzelemre, ezért úgy küzdöttek, hogy az ellenségből jófor¬
mán hírmondó sem maradt.

(9) Miután a consulok levele megérkezett Rómába, a senazus a sikerek örö¬
mére háromnapos hálaadó ünnepet rendelt el. Nemsokára hazatért Marcel¬
lus consul, és az atyák teljes egyetértésben megszavazták neki a diadalmenetet.
(10) Még hivatali ideje alatt meg is tartotta diadalmenetét az insuberek és
comumiak fölött; a boiusok fölötti diadalmenet reményét pedig meghagyta
tiszttársának, hiszen ő egymagában vereséget szenvedett ettől a néptől, con¬
sultársával együtt azonban sikerült legyőznie őket. (11) Rengeteg fegyverzsák¬
mányt és ellenséges hadijelvényt szállítottak a kezükre került szekereken, va¬
lamint 320 000 bronzpénzt és 234 000 eztistbigatust. (12) A gyalogos katonak
között fejenként 80 bronzpénzt osztott szét a consul, a lovasok és cenfuriók
között pedig ennek háromszorosát.

38.
(1) Ebben az évben Antiokhosz király a telet Epheszoszban töltötte.? Utána
megpróbálta Kis-Ázsia összes városát visszakényszeríteni korábbi alárendelt

! A laevusok törzse ligur, a libuusoké gall eredetű volt.
? Az itt (XXXIII. 38. 1-7) leírt események valószínűleg 197 őszén és az azt követő télen
játszódtak le.

134