OCR Output

(8) Quinctius azt állította, hogy a város a hadijog alapján került a római nép tu¬
lajdonába, mert lakói, amikor még semmi bántódásuk nem esett, és ő seregével
odavonult, hogy felajánlja nekik a római nép barátságát, többre becsülték a király
szövetségét, mint a rómaiakét, noha módjukban állt volna elpártolni a királytól.
(9) Phaineasz így érvelt: háborús szövetségük alapján elvárja, hogy az aitólok
visszakapják mindazt, ami a háború előtt birtokukban volt, (10) ráadásul első
szerződésükben is úgy állapodtak meg, hogy a háborúban szerzett zsákmányból
mindaz, ami mozdítható és elhajtható, a rómaiakat illeti, a föld és az elfoglalt
városok pedig az aitólokat.

(11) , Ti magatok szegtétek meg ennek a szövetségnek a feltételeit — válaszol¬
ta Quinctius —, amikor minket cserbenhagyva beket kötöttetek Philipposszal.'
(12) De ha a szerződés még érvényben volna, ez a megállapodás akkor is csak
az elfoglalt városokra vonatkozik; Ihesszália városai azonban önként fogadták
el uralmunkat."— (13) Ezek a szavak, bár minden szövetséges egyetértéssel fo¬
gadta őket, az aitólok számára már akkor tűrhetetlenek voltak, nemsokára pedig
újabb háborút és nagy csapásokat hoztak rájuk.?

(14) Philipposszal abban egyeztek meg, hogy ő túszként átadja fiát, Démétri¬
oszt és néhány barátját, fizet 200 talentumot, és a többi feltétel megtárgyalásá¬
ra követeket küld Rómába. Hogy mindezt el tudja intézni, négyhavi fegyver¬
szünetben állapodtak meg. (15) Abban is megegyeztek, hogy ha a senatus nem
egyezik bele a békébe, Philipposz visszakapja a pénzt és a túszokat. Állítólag a
római hadvezér főleg azért sürgette ennyire a békekötést, mert köztudott volt,
hogy Antiokhosz háborúra készül, és át akar kelni Európába.

14.

(1) Ugyanebben az időben, sőt egyes tudósítások szerint ugyanezen a napon
verték meg az akhájok Korinthosznál szabályos ütközetben Androszthenészt, a
király vezérét. (2) Philipposz szerette volna ezt a várost hídfőállásként felhasz¬
nálni a többi görög város ellen. Ezért az előkelő polgárokat kicsalta onnan azzal
az ürüggyel, hogy megtárgyalják, hány lovast tud adni Korinthosz a háborúra,
és túszok gyanánt magánál tartotta őket. (3) Ezenkívül az 500 makedónból és
800 fős vegyes segédcsapatokból álló, (4) már régebb óta ott tartózkodó hely¬
őrséget is kiegészítette további 1000 makedónnal, 1200 illírrel és thrákkal, va¬
lamint 800 krétaival — ez utóbbiak mindkét oldal katonái között megtalálható¬

! Vö. XXIX. 12. 1.

? Az aitólok később Philipposz és III. Antiokhosz oldalán szembeszálltak a rómaiakkal
(XXXV. 12.), és a két király veresége után népük és az aitól szövetség befolyása teljesen
megszűnt.

111