(5) Ouinctius erre azt felelte: Az aitölok felszölaläsukban nemcsak a római
politikai hagyományokkal nem számoltak, de önmagukkal is ellentmondásba
kerültek. (6) Hiszen az összes eddigi tanácskozáson és tárgyaláson ők is mindig
békefeltételekről, nem pedig irtóhadjáratról beszéltek; (7) a rómaiak pedig azon¬
felül, hogy ősrégi szokásuk megkímélni a legyőzötteket, különleges bizonyítékot
szolgáltattak irgalmasságukra azzal, hogy megadták a békét Hannibalnak és a
karthágóiaknak. (8) De ne is essék szó a karthágóiakról. Magával Philipposszal
is hányszor kezdtek tárgyalást? Arról azonban szó sem volt soha, hogy le kell
mondania a trónról. Vagy talán azért, mert egyetlen csatában vereséget szenvedett,
engesztelhetetlenné fajult az ellene kezdett háború? (9) A felfegyverzett ellenség
ellen ádáz dühvel kell harcolni, de a legyőzöttel szemben az tanúsítja a legna¬
gyobb lelki nagyságot, aki a legkíméletesebb. Ugy tartják, a makedón királyok
Hellasz szabadságát fenyegetik. (10) De ha megszűnik ez a birodalom és népe,
akkor a thrákok, illírek, majd a gallok is — csupa vad és féktelen nép — elárasztják
Makedóniát és Hellaszt. (11) Vigyázzanak, nehogy azzal, hogy megsemmisítik
a közvetlen veszélyforrást, nagyobb és súlyosabb veszedelmeknek nyissanak utat!
(12) Ekkor Phaineasz, az aitólok szzrazégosza közbeszólt, azt bizonygatva,
hogy ha Philipposz most kicsúszik a kezükből, később még nagyobb erővel fogja
újrakezdeni a háborút. (13) Ouinctius erre így válaszolt: , Ne háborogjatok már,
inkább tanácskozzunk! Olyan feltételekkel béklyózzuk meg a királyt, hogy ne
tudjon háborút kezdeni."
13.
(1) A tanácskozás ezzel véget ért. Másnap a király megérkezett a tárgyalás kijelölt
helyére, a Tempébe vezető szoroshoz, (2) harmadnap pedig fogadta őt a rómaiak
és szövetségeseik teljes tanácsa. (3) Itt Philipposz minden olyasmivel kapcsolat¬
ban, ami nélkül a béke nem jöhetett létre, igen bölcsen inkább önként tett enged¬
ményt, mintsem hogy vitában csikarják ki ezt tőle. (4) Kijelentette, hogy mindent
elfogad, amit az előző tárgyaláson a rómaiak előírtak és a szövetségesek követel¬
tek; a többi kérdés eldöntését pedig a senazusra bízza. (5) Noha úgy tűnt, ezzel
még legádázabb ellenségeit is mind lefegyverezte, az aitól Phaineasz az általános
hallgatás közepette mégis feltette a kérdést: (6) , Nos, Philipposz, akkor ugye
végre visszaadod nekünk Pharszaloszt, Larisza Kremasztét, Ekhinoszt és a
phthiótiszi Ihébait?" (7) Philipposz azt felelte, felőle aztán visszakaphat¬
ják. Ihébai ügyében azonban vita támadt a római fővezér és az aitólok között."
! Polübiosznál, Livius forrásában (XVIII. 38. 4) épp fordított a helyzet: a rómaiak egyedül
"Ihébait engedik át az aitóloknak, a többi három várost nem — Ouinctius érvelése egyébként
ezzel a változattal áll összhangban.