OCR Output

háborút. (7) Még nem tudta ugyanis, hogy az egyik új consult küldik-e a helyé¬
re, vagy pedig meghosszabbítják fővezéri megbízatását, aminek érdekében ba¬
rátainak és rokonainak minden befolyását latba vetette. (8) Mindenesetre úgy
gondolta, a tárgyalás alkalmat ad arra, hogy kedve szerint befolyásolja a helyze¬
tet, ha maradhat, a háború, ha távoznia kell, a békekötés irányába.

(9) A tengerparton választottak ki egy helyet Nikaia mellett, a Maliszi¬
öbölben. A király Démétriaszból érkezett ide öt /embosszal és egy döfőorros
hadihajöval;' (10) kíséretét makedón vezetők és Kükliadasz, a tekintélyes akháj
száműzött alkotta. (11) A római fővezér oldalán megjelent Amünandrosz király,
valamint Dionüszodörosz, Attalosz küldötte, Akeszimbrotosz, a rhodoszi hajö¬
had parancsnoka, Phaineasz, az aitölok egyik elöljárója? és ket akhäj, Arisztainosz
és Xenophón.

(12) A római vezér az ő kíséretükben lement egészen a part széléig, a király
pedig kiállt lehorgonyzott hajója orrába. (13) Ouinctius így szólt hozzá: , Ha
kijönnél a partra, a közelből kényelmesebben beszélgethetnénk." A király kije¬
lentette, hogy szó sem lehet róla. Quinctius megkérdezte: , De hát kitől félsz?"
(14) Mire amaz királyi gőggel így felelt: , En nem félek senkitől, kivéve a hal¬
hatatlan isteneket; de nem mindenkiben bízom, akit körülötted látok, legkevés¬
bé az aitólokban."

(15) ,Ha hiányzik a bizalom - felelte a római —, mindenki, aki tárgyalás cél¬
jából találkozik az ellenséggel, egyaránt veszélyben forog."

(16) „Igen äm, Titus Ouinctius — szólt a király —, de ha valamelyikünk csap¬
dát állít a másiknak, Phaineasz nem lesz akkora díja az árulásnak, mint Philip¬
posz; hiszen az aitólok könnyebben találnak maguknak új szzratégoszt, mint a
makedónok új királyt az én helyembe."

33.

(1) Ezután csend támadt, mivel a római úgy vélte, annak illik először megszó¬
lalnia, aki a tárgyalást kérte, a király pedig úgy gondolta, annak kell elsőként
beszélnie, aki a békefeltételeket megszabja, nem pedig annak, aki elfogadja
azokat. (2) Végül a római így szólt: Az ő mondanivalója nagyon egyszerű. Csak
azokat a feltételeket sorolja fel, amelyeknek a teljesítése nélkül szó sem lehet a
békéről. (3) A királynak ki kell vonnia helyőrségét az összes görög városból,
vissza kell szolgáltatnia a hadifoglyokat és katonaszökevényeket a római nép
szövetségeseinek, vissza kell adnia a rómaiaknak Illíriában azokat a helyeket,

! Polübiosz (XVIII. 1. 1) szerint Philipposz vezérhajoja egy prisztisz volt.
? Phaineasz a 198/197. Ev aitöl sztratégosza volt.

91