30.
(1) A boiusok hadserege nem sokkal előbb kelt át a Pón és egyesült az insuberek¬
kel és cenomanusokkal, (2) hogy seregeiket egy ponton összevonva ők is meg¬
növeljék erejüket, mivel úgy hallották, hogy a consulok is légióikat egyesítve
szállnak hadba ellenük. (3) De amikor megérkezett a hír, hogy az egyik consul
a boiusok földjeit gyújtogatja, azonnal kitört közöttük a viszály. A boiusok azt
követelték, hogy mindannyian siessenek a szorongatottak segítségére, az insu¬
berek viszont kijelentették, hogy nem hagyják védtelenül saját területüket. (4)
Így megosztották haderejüket: a boiusok elvonultak, hogy megvédjék földjüket,
az insuberek pedig a cenomanusokkal együtt a Mincius partja fölött ütöttek
tábort. (5) Cornelius consul ugyancsak a folyó mellett állította fel táborát, tőlük
két mérfölddel lejjebb.
(6) Innen embereket küldött a cenomanusok falvaiba és Brixiába, a nép fő¬
városába, és miután biztos értesülést szerzett arról, hogy a fiatalok az öregek
jóváhagyása nélkül ragadtak fegyvert, és a cenomanusok nem állami határozat
alapján csatlakoztak az insuberek lázadásához, (7) magához hívatta a cenomanu¬
sok vezetőit, és megpróbálta őket rábírni, hogy hagyják ott az insubereket,
szedjék fel a jelvényeiket és térjenek haza, vagy pedig álljanak át a rómaiakhoz.
(8) Ezt ugyan nem sikerült elérnie, de arra a szavukat adták neki, hogy harc
közben vagy tétlenek maradnak, vagy ha alkalom adódik rá, a rómaiakat támo¬
gatják majd.
(9) Az insuberek nem tudtak erről az egyezségről, de így is motoszkált ben¬
nük a gyanú, hogy szövetségeseik hűsége ingatag. Ezért amikor csatára sora¬
koztak, egyik szárnyat sem merték kijelölni számukra, hátha rosszhiszeműleg
meghátrálnak, és ezzel az egész csata sorsát eldöntik; inkább a hadijelvények
mögött, a tartalékban helyezték el őket.
(10) A consul az ütközet kezdetén szentélyt ajánlott fel a Megmentő Iunónak,
ha ezen a napon szétverik és megfutamítják az ellenséget." Katonái felkiáltottak,
hogy be fogják teljesíteni a consul imäjât, majd az ellenségre rontottak. Az insu¬
bereket már az első összecsapás megtörte. (11) Egyes történetírók azt állítják,
hogy a csata hevében hirtelen még a cenomanusok is hátba támadták őket, és a
két oldalról érkező támadás hatására kitört köztük a zűrzavar; 35 000 ellenséges
katona került két tűz közé és esett el, 5200-at élve fogtak el, (12) köztük a pun
hadvezért, Hamilkart, a háború okozóját is," továbbá 130 hadijelvényt és több