OCR Output

olyan javaslatot, a gyűlésnek pedig minden olyan határozatot, amely ellenkezik a
Philipposszal kötött szövetséggel. Így ez a nap is civakodással telt el.

(4) Még egy nap volt hátra a szabályos gyűlésidőből, mert a törvény úgy
rendelkezett, hogy a harmadik napon meg kell születnie a határozatnak. Addigra
úgy fellángoltak a szenvedélyek, hogy kis híján apák emeltek kezet saját gyer¬
mekükre. (5) A pellénéi Peisziasz fia, Memnón a damiurgoszok egyike volt, és
ahhoz a csoporthoz tartozott, amely nem engedte a döntéstervezetet felolvasni
és szavazásra bocsátani. (6) Peisziasz sokáig kérlelte fiát, hadd tegyék meg az
akhájok, amit közös érdekük kíván, és ne sodorja végveszélybe makacsságával
egész népét. (7) Miután kérése nem talált meghallgatásra, megesküdött, hogy
saját kezével fogja őt megölni, és nem fiának, hanem ellenségnek fogja tekinte¬
ni. (8) Ezzel a fenyegetéssel rábírta, hogy másnap csatlakozzon a javaslat elő¬
terjesztőihez.

Ezek, most már többségben, előterjesztették a javaslatot, amelyet majdnem
minden nép határozott helyesléssel fogadott, és nem csináltak titkot abból,
hogyan fognak dönteni. (9) Dümai és Megalépolisz küldöttei azonban, valamint
néhányan az argosziak közül még a határozat meghozatala előtt felálltak, és
elhagyták a gyűlést. De ezt senki sem csodálta, nem is helytelenítette. (10)
A megalépolisziakat ugyanis, akiket nagyapáik idejében a spártaiak űztek el
lakhelyükről," Antigonosz telepítette vissza hazájukba. Dümai lakóit, akiknek
városát nemrég foglalta el és rabolta ki a római hadsereg, Philipposz váltatta ki
mindenhonnan, ahová eladták őket rabszolgának, és nemcsak szabadságukat
adta nekik vissza, de hazájukat is. (11) Az argosziak pedig nemcsak úgy tartják,
hogy tőlük származnak a makedón királyok, ? hanem legtöbbjüket még szemé¬
lyes vendégbarátság és bensőséges kapcsolat is kötötte Philipposzhoz. (12) Ezért
távoztak el a gyűlésről, amelyen a római szövetség megszavazása felé hajlott a
közvélemény, de elnézték nekik kivonulásukat, mivel a király nemrég nagy jó¬
téteményekkel kötelezte le őket.

23.

(1) A többi akháj nép, amikor szavazásra került a sor," azonnali határozattal
jóváhagyta, hogy kössenek szövetséget Attalosszal és a rhodosziakkal; (2) a római
szövetséget, mivel ez a népgyűlés jóváhagyása nélkül nem volt érvényes, akkor¬
ra halasztották, amikor követeket küldhetnek Rómába. (3) Ugy döntöttek, egy¬

! A nagyapákra való hivatkozás túlzás: Megalépoliszt Kr. e. 223-ban rombolta le III.
Kleomenész, Spárta királya.
? Lásd XXVII. 30. 9, a hozzá fűzött jegyzettel.

3 A gyűlésen minden városállam szavazata egynek-egynek számított.

81