(4) Mire a másik consul, Gaius Aurelius megérkezett a hadszínterére,! a há¬
borúnak már vége volt. Nem titkolta neheztelését a praezorral szemben, amiért
az az ő távollétében vívta meg az ütközetet. (5) Ezért elküldte őt Etruriába, ő
maga pedig benyomult a légiókkal az ellenséges területre, és dúlva-fosztogatva,
több zsákmányt, mint dicsőséget szerezve folytatta a háborút. (6) Lucius Furius,
egyrészt mivel Etruriában nem akadt tennivalója, másrészt pedig mert szeretett
volna a gallok fölött diadalmenetet tartani, amelyet, úgy gondolta, könnyebb
lesz megszavaztatni a haragos és féltékeny consu/ távollétében, váratlanul Rómába
ment. (7) Összehívta a senatust Bellona szentélyébe, beszámolt haditetteiről, és
engedélyt kért, hogy diadalmenetben vonulhasson be a Városba.
48.
(1) A senatus nagy része pártolta kérését egyrészt jelentős győzelmére, másrészt
személyes befolyására való tekintettel, (2) de az öregebbek nem akarták enge¬
délyezni a diadalmenetet, részben mert nem a saját seregével győzött, részben
pedig azért, mert elhagyta működési területét, hogy mindenáron megragadja az
alkalmat a diadalmenet megszavaztatására,? és ezzel példa nélkül álló cseleke¬
detet követett el. (3) Különösen a consu/viselt senatorok hangoztatták, hogy meg
kellett volna várnia a consult: (4) Megtehette volna, hogy letáborozik a város
közelében, és ütközet vállalása nélkül biztosítja a colonidt, így húzza ki a consul
érkezéséig. De bár a praetor nem tette ezt, a senatusnak meg kell tennie, vagyis
varjak meg a consult. (5) Ha majd végighallgattak a consul és praetor szemtél
szemben folytatott vitáját, helyesebben tudják megítélni az ügyet.
(6) A senatus nagy része azon a véleményen volt, hogy csak a praetor tetteit
kell mérlegelniük, és azt, hogy saját hatáskörében és saját jósjeleivel tevékeny¬
kedett-e. (7) Hiszen amikor a két co/onia közül, amelyeket mintegy gátként
állítottak a gall betörések útjába, az egyiket kirabolták és felgyújtották, és ez a
tűzvész, mint a sűrűn álló épületeknél általában, már-már a szomszédos co/loniára
is átcsapott, ugyan mit kellett volna a praetornak tennie? (8) Ha a consu/ nelkül
nem volt szabad semmibe belefognia, akkor vagy a senatus hibazott, hogy had¬
sereget bizott a praeforra — a senatus ugyanis hatarozataban éppúgy megszab¬
hatta volna, hogy katonai vállalkozást csak a consul kezdeményezhet, a praetor
nem, mint ahogy azt is megszabta, hogy ne a praetor, hanem a consul serege vívja
meg a csatát —, (9) vagy a consul, aki kiadta a parancsot, hogy a sereg vonuljon
át Etruriából Galliába, de ő maga nem csatlakozott hozzá Ariminumban, hogy
! A XXXI. 22. 3-ban megszakadt elbeszélés itt folytatódik.
? L. Furiusnak eredetileg nem Etruria volt a működési területe, ahová a consu/ küldte őt,
hanem Gallia (XXXI. 6. 2).