OCR Output

posznál e felháborító, ellenséges cselekedet miatt; el is érték, hogy makedón
segédcsapatokat adjon nekik, és megengedje, hogy háborút indítsanak az athé¬
niak ellen. (10) Ez a sereg először Attika földjét pusztította végig tűzzel-vassal,
és mindenféle zsákmánnyal tért vissza Akarnaniába.

Ez még csak az első kihívás volt; azután megkezdődött a szabályos hadviselés,
és állami határozatokkal megüzenték a háborút. (11) Amikor ugyanis Attalosz
király és a rhodosziak a Makedóniába visszavonuló Philipposz üldözése közben
megérkeztek Aiginára,! a király átkelt Peiraieuszba,? hogy megújítsa és megerő¬
sítse az athéniakkal kötött szövetségét. (12) Amikor bevonult a városba, az összes
polgár kitódult elé feleségével és gyermekeivel együtt, a papok díszruhában, sőt
majdhogynem maguk az istenek is kivonultak templomaikból a fogadására.

15.

(1) A népet azonnal gyűlésbe hívták, hogy a király személyesen mondja el, amit
akar; de azután úgy látták, jobban illik méltóságához, ha mondandóját inkább
írásban közli: (2) így nem kell belepirulnia, hogy személyesen sorolja fel az
athéni államnak tett szolgálatait, sem az integető és közbekiabáló tömeg mér¬
téket nem ismerő hízelgése nem fogja próbára tenni szégyenérzetét. (3) A gyű¬
lésre küldött levelében, amelyet ott felolvastak, először az athéni államnak tett
szolgálatait, majd a Philipposz elleni küzdelemben véghezvitt tetteit sorolta fel,
(4) végül pedig felszólította az athéniakat, hogy vállalják a háborút, ameddig
mellettük áll ő, a rhodosziak, de főleg a rómaiak, mert ha most haboznak, később
hasztalanul fogják visszasírni az elszalasztott alkalmat.

(5) Ezután hallgatták meg a rhodosziak követségét, akik épp nemrég tettek
szolgálatot az athéniaknak azzal, hogy visszaküldtek nekik négy, nemrég a ma¬
kedónok hatalmába került és tőlük visszaszerzett athéni hadihajót. Így tehát
teljes egyetértésben megszavazták a Philipposz elleni háborút. (6) Ezután először
Attaloszt halmozták el a túlzott megbecsülés mindenféle jelével, majd a rhodo¬
sziakra is sor került. Ekkor hangzott el először az indítvány, hogy a tíz régi pd)ülét
egészítsék ki egy újjal," amelyet Attalisznak neveznek el. (7) A rhodoszi népet

! Aigina szigetét Attalosz 210 után megvásárolta az aitóloktól (Polübiosz XXII. 8. 10), és
attól fogva ezt használta görögországi hadműveleteinek bázisaként.

? Athén kikötője.

3 Lásd a XXXI. 14. 4 jegyzetét.

! A Kleiszthenész által 508-ban megszervezett tíz athéni $2ülé addigra már 11-re bővült:
307-ben hozzáadták az Antigonisz és a Démétriasz philét Antigonosz Monophthal¬
mosz, illetve Démétriosz Poliorkétész tiszteletére, 224-ben pedig a Ptolemaisz phiilét
III. Ptolemaiosz Euergetész tiszteletére. Az előző kettőt aztán 201-ben eltörölték, mivel
Makedónia és Athén között kezdett elmérgesedni a kapcsolat.

21