Oldal 91 [91]
90 IV. SZAKMAI FEJLŐDÉS MINT AZ OKTATÓI IDENTITÁS ALAKULÁSA
6. ÖSSZEGZÉS
A fejezetben arra vállalkoztunk, hogy az oktatói alidentitás — azaz a tanári/ok¬
tatói szerephez kötődő identitás — változásait, alakulását ragadjuk meg narratív
kutatás segítségével. Kutatásunkban az identitás folytonos alakulására, változá¬
sára helyeztük a hangsúlyt, hozzájárulva ezzel az eddigi kutatások árnyalásához,
amelyek inkább az oktatói identitások tipizálására fókuszáltak. Az eredményeket
a kutatási kérdések két fő fókusza szerint összegezzük: (1) az oktatói alidentitás
változásai mentén és (2) az oktatói identitásokhoz, szakmai fejlődéshez kötődő
tanulás sajátosságai kapcsán.
Az oktatókkal készített interjúk alapján jól kirajzolódnak az oktatói alidentitás
változásai, az önértelmezés jellegzetes mintázatai, s azonosíthatók radikális és
inkább kisebb léptékű változások is (I. 4.1. ábra). Mindhárom oktatói csoport a
kezdő oktatóképet tartotta az első időszak fő sajátosságának. Akik még a jelenben
is inkább a pályájuk elején tartanak, ehhez az időszakhoz kötődően több pozitív
érzelmet hívtak elő, míg a most már több tapasztalattal rendelkező oktatók vissza¬
tekintve azt emelték ki, amit ma meghatározónak tartanak oktatói identitásukban,
de akkor még nem volt rájuk jellemző: egyfelől az oktatói tudatosságot, másfelől
a sokféle és sok esetben újító tanítási tapasztalatokat.
A kezdő oktatói időszak után bár vannak hasonlóságok az egyes oktatói
csoportok önértelmezései közt — például, hogy valamilyen formában a hallgató¬
és tanulásközpontú gyakorlatok megerősödnek, s hogy egyre több oktatáshoz,
oktatásfejlesztéshez kötődő feladat és szerep felvállalására is sor kerül —, inkább
az oktatói önértelmezések, a szakmai fejlődés eltérő jellegzetességei válnak meg¬
határozóvá. A pályájuk elején járó oktatók radikális változásnak látják szakmai
önértelmezésükben, fejlődésükben azt, amikor gyakorlatukban a hallgatóközpontú
megoldások erősödnek fel. Ebben a váltásban különösen meghatározó, hogy inkább
a tanítási gyakorlathoz, mint a tanítási megközelítésekhez, elképzelésekhez kötődik
a változás. Emiatt viszont kevésbé koherensen alakítja át az oktatók tervezéssel,
tanulásszervezéssel és értékeléssel kapcsolatos gyakorlatát, bár jellemzően a
hallgatóközpontú gyakorlat több elemet is érint ezekből. Ráadásul ez a radikális
változás időben gyakran összekapcsolódik azzal is, hogy az oktatók már maga¬
biztosnak érzékelik magukat. A korábbi kutatási eredményekhez (vö. Ákerlind,
2003; 2011; Irautwein, 2018) képest mindez új szempontokat is felvet az oktatói
önértelmezés alakulása kapcsán. Egyrészt a magabiztos és a hallgatóközpontú
tanításra figyelő oktató képe nem feltétlenül egymásra épülő fejlődési szakaszok,
lépések eredménye, hanem ezek akár egymással párhuzamosan is alakíthatják az
oktatói önértelmezés alakulását. Másrészt felveti annak lehetőségét, hogy a kezdő
oktatók a pályájuk elejétől fogékonyak a hallgatóközpontú tanítás megoldásaira,
de a hallgatóközpontú tanítás gyakorlatának egyes elemei előbb épülhetnek be