OCR Output

78 IV. SZAKMAI FEJLŐDÉS MINT AZ OKTATÓI IDENTITÁS ALAKULÁSA

4.3. A narratív elemezés

Az interjúk narratív megközelítésű elemzése elősegíti azt, hogy olyan témák
kerüljenek elő a szakmai identitás, fejlődés és tanulás kapcsán, amelyeket az
oktatók maguk tartanak fontosnak (Patton, 2002, Remmik et al., 2013). A tör¬
ténet narrátorai a tapasztalatokat időbeli és térbeli struktúrába szervezik, de az
időbeli szekvenciák nem feltétlenül jelentenek lineáris fejlődést. A narrátor az
előnyös identitását mutatja be, ugyanakkor az időbeli szerveződés, a fordulópontok
azonosítása a történetekben éppen az identitáskonstrukció jelentős változásait
ragadhatja meg az alakulás folyamatában (Riessman, 2001). Ezek alapján narratív
elemzésünkben először az interjúkban megjelenített oktatói önértelmezéshez,
az identitáskonstrukció változásához kötődő fordulópontokat és az ezek közti
időszakokat azonositottuk. Majd az oktatók értelmezései által kirajzolódó ok¬
tatói identitás és fejlődés szakaszaihoz kötődően elemeztük a tanulás és ágencia
sajátosságait. Végül az egyes időszakok hasonló és jellegzetesen eltérő mintázatait
azonosítottuk, összevetve a kezdő, tapasztalt és tapasztalt vezetői gyakorlattal is
rendelkező oktatók történeteit, valamint az egyes csoportok élettörténetein belüli
retrospektív, adott időszakokhoz kötődő önértelmezéseket.

5. EREDMÉNYEK
5.1. Az oktatói identitáskonstruálás és változásaik

A szakmai fejlődés szakaszai erőteljesen kapcsolódnak ahhoz, hogy hogyan értel¬
mezik magukat mint oktatókat az interjúalanyok, s ezáltal mik azok a prioritások,
amelyek előtérbe kerülnek az adott időszakban. Az identitásértelmezések változásai
egy-egy fordulóponthoz kötődnek, azt lehet mondani, hogy az adott fordulópont
értelmezi azt, hogy az oktató hogyan gondolkodott magáról a fordulópont előtt
és után. Tehát elemzésünkben az oktatói önértelmezések változását az oktatók
által azonosított fejlődési szakaszokhoz, a szakaszok közti kisebb vagy jelentősebb
fordulópontok értelmezéséhez kötjük. Az oktatói identitáskonstruálás eredmé¬
nyeinek bemutatásakor elsősorban az oktatói élettörténetekben megmutatkozó
közös jellemzőkre fókuszálunk, s azokat a három oktatói csoport szerint mutatjuk
be: kezdő, tapasztalt, valamint tapasztalt oktatók vezetői gyakorlattal. Az első
kutatási kérdés eredményeinek áttekinthetőségét a 4.1. számú ábra segíti.