Page 54 [54]
8.2. BROWN ÉS LEVINSON ARC(ULATJELMÉLETE
(toväbbi terminusként a ,homlokzat”-ot is szokäs a leggyakoribb , arc" és
, arculat" mellett használni). Erving Goffman szociálpszichológus az arcot
olyan, társadalmilag jóváhagyott tulajdonságokkal jellemezhető énkép¬
ként határozta meg, amelyet egy társas helyzetben magukról a résztvevők
mutatnak, és amelyhez érzelmileg is kötődnek. Goffman szerint az ember
a többi résztvevő arca iránt is táplálhat érzéseket, de a csoportszabályok
és a helyzet határozza meg, hogy az egyén az érzelmeit a saját és a többiek
arca között hogyan osztja meg (Goffman 2008). Alapvető elvárás az emberi
csoportokban, hogy a tagok ne csak a saját arcukra ügyeljenek, hanem a
többiekére is, tehát alapértelmezésben mindenki védi a saját arcát, de
a többiekét is — ez rendszerint a kommunikáció feltétele, s ritkán a célja.
Az embereknek az az alapvető törekvése, hogy az arcukat megőrizzék (ne
veszítsék el), jellemzően azt takarja, hogy ne mutassanak rossz arcot és ne
szégyenüljenek meg. Az arcmunka (face-work) és az arc megőrzése (más
terminológiával: a homlokzat megóvása) voltaképpen ugyanazt takarja:
olyan folyamatokat, amelyek révén azt a benyomást tartjuk fenn másokban,
hogy nem vesztettük el az arcunkat, összhangban vagyunk vele. Az arc
megőrzésére vonatkozó tudást szokás tapintatnak, szociális jártasságnak
nevezni, és az ilyen cselekedetek közé tartozik például a higgadt viselkedés.
Goffman arcfogalmát Brown és Levinson (1987) két, egymással
összefüggő aspektusra bontotta: a negatív és a pozitív arcra. A negatív
(távolító, tartózkodó) arcot úgy határozták meg mint a territori¬
ális, személyes terület fenntartására vonatkozó alapvető igényt, jogot
a zavartalansághoz, cselekvési szabadságot, előírásoktól mentességet.
A pozitív (közelítő) arc pedig azt a pozitív önképet takarja, amelyet
mások elismernek, jóváhagynak, ez tehát a másokkal való kapcsolatot
hangsúlyozza, s nem az elkülönülést, mint a negatív arc.
Ehhez szorosan kapcsolódik a pozitív és negatív udvariasság foga¬
lomkettőse: az előbbi a másik fél pozitív arcának, vagyis a többiekkel
való összetartozási szándékának tiszteletben tartását jelenti (pl. úgy
kezeli, mint egy csoport tagját, egy barátot, akinek a személyiségvo¬
násait ismeri és kedveli), az utóbbi pedig a partner negatív arcának, az
ahhoz kapcsolódó elvárásainak teljesítését jelenti, vagyis meghagyja a
másik függetlenségét, cselekvési szabadságát. Mint Brown és Levinson
megjegyzi, a negatív udvariasság alapvetően az elkerülésre alapoz,
formális(abb), a beszélő saját énjének a háttérbe szorításával jár.
A kínálás példáján szemléltetve a kétféle udvariasság megjelenését:
+53 +