Oldal 42 [42]
7. A BESZÉDAKTUSOK
7.1. AUSTIN ÉS A BESZÉDAKTUS-ELMÉLET
MEGSZÜLETÉSE
A pragmatika születését sokan a beszédaktus-elmélet (Speech Act
Theory) létrejöttéhez kapcsolják, vagyis John L. Austin oxfordi filozó¬
fusnak 1955-ben a Harvard Egyetemen tartott William James előadásai
során ismertetett elgondolásához, a nyelv cselekvésközpontú felfogá¬
sához. A beszédaktus-elmélet felszámolja azt a régi dichotómiát, amely
szembeállítja a szavak és a tettek világát egymással, hangsúlyozva, hogy
a kettő szervesen összefügg: a szavak használata maga kommunikációs
tett, a nyelv: cselekvés.
Ennek részeként rámutat az analitikus filozófia , leíró tévedésére",
vagyis arra az elgondolásra, hogy az állítások a világ, a dolgok pilla¬
natnyi állását írják le, tényt állapítanak meg, amelyekről aztán eldönt¬
hető, hogy aktuálisan igazak-e vagy hamisak (vagyis igazságérték
rendelhető hozzájuk). Mint Austin kifejti, ezek a konstatív ténykifeje¬
zések (konstatívumok) csak a megnyilatkozások egyik típusát képezik.
A másik típust az ún. performatívumok (performatív megnyilatko¬
zások/mondatok) adják, amelyek — őt idézve:
(A) semmit sem sírnak lex vagy sállapítanak meg«, az
ég világon nem számolnak be semmiről, nem »igazak vagy
hamisak«; és
(B) a mondat kimondása önmagában egy cselekvés elvégzése
vagy annak része, és ezt a cselekvést rendszerint nem úgy írnánk
le, mint valaminek a kimondását? (Austin 1990: 32).
Hogyan értsük tehát azt, hogy a mondat kimondása egy cselekvés része?
Austinnak a házasságkötéssel kapcsolatos példáját és érvelését hasz¬
nálva: ha az anyakönyvvezető és/vagy a pap kérdésére az oltár előtt azt
feleljük, hogy , Igen, akarom; akkor nem beszámolunk a házasságkö¬
+ A] +