Page 8 [8]
1. BEVEZETÉS
A nyelvészeti pragmatika a nyelv használatának, vagyis a nyelvi
tevékenységnek a tanulmányozását foglalja magába (Tátrai 2011,
Verschueren 1995, 1999).
A hagyományos meghatározás szerint (Morris 1938: 35) a prag¬
matika a szintaxissal és a szemantikával szembeállítva értelmezhető.
A nyelv vizsgálatának a jelelméleti kiindulópontú megközelítésében
a szintaxis olyan kutatási területnek tekinthető, amely a nyelvi jelek
közötti kapcsolattal foglalkozik. A szemantika a nyelvi jelek és a világ
dolgai, entitásai közötti kapcsolatot tanulmányozza, számára tehát a
nyelvi formák jelentésének leírása az alapvető feladat. A pragmatika
pedig a nyelvi formák és a nyelvi formák használói közötti kapcsolatot
vizsgálja, azaz olyan nyelvészeti részdiszciplínaként jelenik meg, amely
a nyelv használatának kérdéseivel foglalkozik.
Átfogó pragmatikai kutatások csak viszonylag későn, a hetvenes
években indulnak meg. Ennek legfőbb oka az volt, hogy a nyelvészet
érdeklődése a nyelvi rendszer formális elemzésére korlátozódott, amely
nem számolt a nyelv használóinak szerepével. A formális leírás nem
fordított figyelmet azoknak a jelenségeknek a magyarázatára sem,
amelyek értelmezését a nyelvhasználat bevonásával lehetett volna csak
megtenni. Ezeket a kérdéseket egyszerűen pragmatikai problémáknak,
kérdéseknek minősítették (Il. erről Yule 1996: 6-8, Szili 2004: 11-38).
A pragmatika sokáig a ,papírkosár" (Bar-Hillel 1971) funkcióját töltötte
be: minden olyan kérdés, amely kívül esett a formális nyelvleírás hatá¬
rain, ide került.
A nyolcvanas években már különbséget lehet tenni a pragmatika
szűkebb és tágabb értelmezése között. A szűkebb felfogás szerint a prag¬
matika a nyelvi rendszer és a nyelvhasználat kontextusa közötti kapcso¬
latokat vizsgálja (I. Levinson 1983: 9). A felfogás képviselői a pragmatikát
szorosan a grammatikához kötve határozzák meg. A pragmatika tágabb
értelmezése szerint a pragmatika a nyelvhasználat alapelveinek tanul¬
mányozásaként határozható meg (I. Leech 1983: 4). Képviselői a nyelvi