OCR
210 s II. A Budapesti Színigazgatók Szövetsége tekintettek magukra, mint akik előadáskínálatukkal hozzájárulnak Budapest - a Trianon utáni közbeszédben kiemelkedően fontosnak tartott — kulturális presztízséhez. Lojalitásérzetüket táplálta, hogy az 1930-as évek közepéig vállalkozásuk szabadságát biztosítva érezték. Ennek konstatálása a BSZSZ közgyűlési beszámolóiban rendre felmerült: , A hatóságok frontjáról szólva megállapíthatjuk, hogy nem tapasztalhattuk, hogy rólunk nélkülünk akartak volna intézkedni." Lojalitasukat tizleti/mtvészi céljuk elérése érdekében is hasznosnak vélték. A továbbiakban egy presztízsvesztési folyamat etapjait, külső és belső percepcióját vizsgálom, melynek során lojalitásérzetük eddigi komponensei (az elithez tartozás büszkesége, a vállalkozói környezet nyugalma) fokozatosan átalakultak. E folyamat értelmezése szempontjából fontos annak leszögezése, hogy a tisztikar tagjai - belső, illetve külső kommunikációjukban - sohasem identifikálták magukat a zsidósághoz kötődő csoportként. Meggyőződésük volt, hogy színházfenntartó szakértelmük révén legitim vezetői a pesti magánszínházi mezőnek, melyen belül az 1930-as évek közepéig tagadhatatlan erőfölénnyel bírtak. Kívülről azonban - sokszor a pesti értelmiség köreiben is - nem a művészetnek, és nem a magyar kultúrának elkötelezett zsidó csoportként határozták meg őket. Egyetlen példa a húszas/harmincas évek fordulóján a pesti színházi világgal intenzív kapcsolatot ápoló Móricz Zsigmond naplójából: „Tegnap este elmentem a Színpadi szerzők egyesülete gyűlésére. 24 jelenlevő közt hárman voltunk keresztények. Huszka Jenő, a Bob herceg, János vitéz szerzője, Bókay János egy szegény talentumtalan törtető, és én. 21 zsidó. Elnéztem őket. Legnagyobb részüknek torz koponyája van. Elnökölt Heltai Jenő, az előttünk járó generátiónak ez a tipikus példánya. A leggonoszabb erkölcsű ember, aki soha senkinek jót nem tett, feleségét eladta Miklós Andornak, s ma is abból él. Most megszerezte a Belvárosi Színház igazgatóságát Lengyel Menyhérttel, s mint igazgató maradt a szerzők elnöke. [...] Ha darabot írnak, a zsidóság rossz ösztönei dolgoznak bennük, s azt szolgálják. Van egy borzasztó mohó zsidó elem, az egész világon homogén. Minden országban a keresők s élvezők hada. Roppant tehetségük van a beszervezésre. De ez a szervezés nem egy nagy s nemes és emberi cél szolgálatára van tisztán pénzkeresésre. A színház igen jó üzem. A röhögni s bámulni vágyók gyors kiszolgálása. Emiatt kiölik az összes ideált, sőt abból élnek, az eddigi ideálok kiheréléséből. Ezekkel a darabokkal elűzték a keresztény elemet, amely nem bírja nézni a szentségeinek nyílt színen való leszarását." 9 " BSZSZ közgyűlés, dr. Komor Gyula beszámolója, 1937. május 11., OSZK SZT Irattár BSZSZ iratai 225/2974. 1929. szeptember 13., Móricz Zsigmond: Naplók 1926-1929. Budapest, Könyvbazár Kft, 2012, 557. 10