OCR Output

Roboz Imre és a Vígszínház nemzetközi kapcsolatrendszere... s 119

lyesebbnek véltem az első vonattal hazautazni. Ezért módfelett sajnálom,
hogy nem mehettem át Londonba és ez alkalommal nem találkozhattunk.
A nemzetközi helyzet ma rendkívül kuszált és igazán hajszálon lóg minden.
Én nem adtam fel a reményt, hogy a józan ész fog győzni és az összes prob¬
lémákat millió emberélet feláldozása nélkül, békés úton fogják elrendezni.
A hangulat, amit Párizsban láttam, ezt mutatta."§

Roboz azért ragaszkodott annyira a befolyásos felek tárgyalásának és komp¬
romisszumának ideájához, mert karrierjét nagyban köszönhette érdekegyez¬
tetési képességének. Még 1939 márciusában is próbálkozott Zilahy Lajos Leo¬
na című darabjának angliai promotálásával, bár levelében az alábbi rezignált
sorok is olvashatók: , Leköteleznél, ha szíves volnál a legutóbb Londonban
Nálad hagyott storykat, miután azok közlésed szerint nem érdekelnek, vis¬
szakildeni.””

A világháború kitörése után, feltehetőleg cenzurális okból, angolul leve¬
leztek. Kapcsolatuknak ekkor privát vonatkozásai erősödtek fel. Roboz ér¬
tesítette Somlót Pesten élő apja balesetéről. Somló nem akart vagy nem tu¬
dott a magyar fővárosba utazni, így Roboztól kért segítséget." Roboz ezután
rendszeresen beszámolt a beteg állapotáról, és arról, hogy Somló apját meny¬
nyire meghatotta régen külföldön élő fia érdeklődése. 1939. október 28-án
mindazonáltal Roboznak közölnie kellett Somlóval apja halálhírét. Arról is
írt, hogy a temetéssel kapcsolatban mindent elrendezett. E személyes baráti
szolgálattal párhuzamosan futott egy kellemetlen üzleti ügyük is, mely az
angol-magyar színházi termék export-import ellehetetlenülését jelezte. Ro¬
boz a Somló Films Ltd. angol elnökének 1939. szeptember 29-én írt levele
szerint pénzügyi okokból szüneteltetni kívánta a Modern Play Productions
Ltd.-t: ,én voltam, aki meggyőztem, hogy hozza létre ezt a társaságot, azt
javaslom, hogy függesszük fel a tevékenységet, amíg néhány színpadi pro¬
dukció létrehozása lehetségessé nem válik"." Roboz és Somló levelezése, leg¬
alábbis a Vígszínház anyagában, itt megszakadt. Somló a háború után a brit
filmipar megbecsült producere lett. Nem tudni, hogy a közreműködésével
keszült filmeknek (The Man Who Loved Redheads /1955/, Behind the Mask
/1958/) lettek volna magyar vonatkozasai.

3 Roboz Imre levele Somló Józsefnek, 1938. szeptember 26., Uo.

3 . Roboz Imre levele Somló Józsefnek, 1939. március 1., Uo.

1 Somló József levele Roboz Imrének, 1939. szeptember 15., Uo.

* — Roboz Imre levele a Somlé Films Ltd.-nek 1939. szeptember 29. Uo. (A Somló Films Limited vezetői:
Henry Adam Procter, George William Rickards, Josef Somlo.)