OCR Output

56 s I. A globális színházi hálózatok pesti leányvállalata

és dollárokban fizetik a magyarok szerzői jogdíját, ani magyar koronákba
átszámítva igen kellemes összegeket eredményez."

Végig két diskurzus volt érvényben Blumenthallal kapcsolatban: egy nyíltan
ellenséges, és egy, a hazai színházi ipar tőkeszegénységére hivatkozó, megen¬
gedőbb. Az utóbbi képviselői a pesti színházi termékek (operettek, vígjáté¬
kok) USA-beli népszerűsítőjét is látták benne. Ennek a kulturális közvetítő¬
szerepnek Blumenthal meg is felelt. Elsősorban a magyar fővárosba invitált
- a nemzetközi színházi és filmipar krémjét képviselő - vendégei révén. An¬
nak felmérésére, hogy a Broadway vagy Hollywood mércéjével mérve Blu¬
menthal mennyire volt jelentős producer, az USA szórakoztatóipari újságjai
- Moving Picture World, The Film Daily, Exhibitors’ Trade Review, Entertain¬
ment Herald, Motion Picture News, Variety - bizonyultak hasznos forrásnak.
Az 1920-as évek első felében számos cikkben az amerikai filmipar érdekeit
képviselő, a volt központi hatalmak szellemi termékeivel való kereskedelem¬
re szakosodott, tekintélyes vállalkozóként jelenítették meg. Tudósítások so¬
rában dokumentált üzleti útjai, kontinensek közti ingázása tankönyvszerűen
illusztrálja Schweitzer tételét a Broadway és Hollywood transzatlanti térfog¬
lalással megvalósuló üzleti technikáiról.

A következőkben Blumenthal 1921-tól 1926-ig tartó, operettszínházi bér¬
lői korszakából vizsgálok meg néhány elemet: az alapítás nehézségeit, a gyors
siker összetevőit, illetve egy amerikai zenés színházi műfaj (a revü) átvételi
kísérletének következményeit.

A külföldi - mint fenyegetés

Az új budapesti operettszínház tervével kapcsolatba hozható, általam fellelt
első dokumentum Roboz Imre Bécsből 1920. augusztus 22-én, Kovács Jenő
pesti ügyvédhez intézett levele. Ez arról a színháztörténetben eddig ismeret¬
len tényről tanúskodik, hogy Blumenthal már azelőtt fontolgatta a Fővárosi
Orfeum kibérlését, mielőtt 1920. október 10-én megvette volna a Vígszínhá¬
zat.

„Ben megérkezett és a Pesten toltott napjainak dicsérete mellett megemléke¬
zett azokról a tárgyalásokról is, amelyeket Veled a Fővárosi Orfeum ügyé¬
ben folytatott. Megkért engem annak a közlésére, hogy utólag gondolkodva
a dolog felett, elhatározta annak komoly nyélbeütését. Mondanom sem kell
talán, hogy nem beszéltem le őt a dologról, sőt ellenkezőleg: megvalósulását

8

Herczeg Ferenc: Ellesett párbeszédek, Új Idők, 28. évfolyam, 1922. július 9. 25.