OCR Output

Transznacionális hatások a Fővárosi Operettszínház korai korszakában... e 55

New Yorkban, ahová az EFA legkiválóbb rendezőit és színészeit is átvittem,
a Hamilton-társaságot, amely most a legutóbbi időben beleolvadt a világ
legnagyobb filmkorporációjába, a körülbelül nyolcvanmillió dollár vagyonú
Famous Players-be. Ma amerikai színházaimon és filmvállalataimon kívül
Berlinben van egy színházam a Scala és Budapesten kettő, a Vígszínház és
a Fővárosi Operettszínház."

A Pesten sok vitát kiváltó, ugyanakkor az operettől nem idegen ars poeticáját
Blumenthal így fogalmazta meg: , A film, de különösen a színház nem arra
való, hogy gondolkoztatással, mély filozófiai tételekkel gyötörje a látogatót,
hanem legelsősorban arra, hogy mulattassa azt, aki gondjai és a napok bi¬
zonytalanságai elől néhány órára hozzá menekül." Azzal, hogy az amerikai
felfogást követve deklarálta a színházi előadás és a film döntően szórakoztató¬
ipari jelleget, Blumenthal nem illeszkedett a Trianon utáni magyar felfogásba
és retorikába. Az ugyanis a kultúrát döntően nemzetmentő és kultúrfölényt
biztosító eszközként interpretálta. A revízió diskurzusa által uralt közegben
Blumenthalnak magyarországi üzleti terveit is tagadnia kellett, mert folya¬
matosan támadták, pontosabban politikai alapon ítélték meg hatását. A nép¬
nemzeti jelleg védelmére alakult Szózat újságírója a következőre szólított fel:

»A kormány ragadjon meg minden lehetségest annak megakadályozá¬
sára, hogy Ben Blumenthal új színházat nyithasson. Ne adjanak játszási
engedélyt vagy színháznyitási engedélyt, az állam és a nemzet érdekeinek
mindenekfölöttiségét tekintetbe véve akadályozzák meg ezt a zsidó tröszt¬
képződést, mely alkalmas lesz arra, hogy fejlődni akaró keresztény művé¬
szetünket megállítsa útjában."

Herczeg Ferenc egy írásában ezzel szemben szükségesnek ítélte az amerikai
tőke szerepvállalását a pesti magánszínházi szektorban. A pénzügyi okok
mellett azt hangsúlyozta, hogy Blumenthal elősegítheti a pesti színpadi szer¬
zők transznacionális darabkereskedelmi hálózatokba való bekapcsolódását.

»Blumenthal ur egy színházi világcég vezető embere. Budapesten azért ve¬
tette meg a lábát, mert a magyar fővárost ma már a világ művészeti nagy
gócpontjai közé számítják. [...] De amióta neki színháza van Budapesten,
azóta Amerikában állandóan szemmel tartják a magyar színpadi termést

5 — F.I.: Vallomások. Ben Blumenthal, Magyarország, XXXI. évfolyam, 46. szám, 1924. február 24. va¬
sárnap. 6.

° Uo.

7 N.N.: Ben Blumenthal trésztje, Szézat, IV. évfolyam, 1922. február 28. 5.