Oldal 195 [195]
OCR
A LELKÉSSZÉ VÁLÁS FOLYAMATA — KÖZÖSSÉGBE ÁGYAZOTT NÖVEKEDÉS viselkedésben, az életvitelben, beszédben (martyria), segítségnyújtásban (diakónia) és a hit közös rítusaiban (liturgia). Az egyéni és közösségi megélés, illetve az interakciók egymásra hatással vannak, és ebben a közösség életének rendszerében minden mindennel összefügg, illetve egyik személy hite és élete kihatással van az egész közösségre. Minden közösségheztartozás mögött ott vannak a , meghatározó személyes élmények", melyek a fenti aspektusok bármelyikében bekapcsolhatnak minket az ,élménygyűjtés" közös körébe és tanulási ciklusába."" A Krisztussal átélt közösségben a misztikától a keresztyén élet gyakorlati megvalósulásán át (martyria, diakónia, liturgia) jutunk el a gyülekezeti koinóniáig, és mindez visszahat saját belső átéléseinkre. A belső átélés, az egyéni és közös cselekvések és a közösség megélése összefüggnek, ahogy Dykstra megfogalmazza: , a keresztyén gyakorlat alatt azt értjük, amit a keresztyének közösen végeztek és végeznek az idők során azért, hogy Isten iránti hálából indítatva és az Ő aktív jelenlétének fényében az alapvető emberi szükségletekre választ adjanak a világban." A hívő hiszi, bízik benne, hogy a hívő közösség története számára releváns. Az Isten országa közös megélésének (már most köztünk van) és közös víziójának (még nem valósult meg teljesen) szimbolikus ereje van, mely megmozgathat egyéni és kollektív, tudatos és tudattalan dimenziókat az életükben és kimondhatatlan érzéseket kelthet. A koinónia megéléséhez szükségünk van a közös vízióra, ahogy Bonhoeffer fogalmaz: , azt az alakzatot, melyben Isten országa csodaként mutatkozik meg, egyháznak hívjuk""?. A közösséget Isten hívja össze az Ő Igéje által és az Igének kulcsszerepe van abban, hogy az Isten országa ne az emberek , feje fölött" lévő idea, hanem valódi koinónia legyen Krisztussal és egymással. Az igehirdető lelkész feladata, hogy a bibliai kijelentés és a mindennapi életvalóság közötti kapcsolópontokat segítsen megtalálni, illetve munkálkodjon a közös vízió ébren tartásán. Egy lelkipásztor ezt így öntötte szavakba: Természetesen van a szívemben reménység, reménységben hordozott vágy. Látom, tapasztalom, felismerem, hogy sok lehetőség van a gyülekezeti szolgálatban, ha Isten engedi, és élünk, előttünk. Nagyon örülnék, hogy ha előrejutnánk, ha kibontakozna Isten akarata, ha ad feladatot, hogy én benne lehessek. Vannak bennem általam hordozott látások, amik felé szeretném, ha a gyülekezetben haladnánk. [...] Egyébként a jövendőt tervezni nem tervezem. Abban a bizonyosságban vagyok, hogy aki eddig a tervébe bevont, az Ő tervébe fogja ezt továbbvinni. Nagy bátorítást ad most 53 S Senge: Az Ötödik alapelv, Előszó, XVII. C. Dykstra — D. C. Bass: A theological understanding of Christian practices, in M. Volf — D. Bass: Practincing Theology — Beliefs and Practices in Christian Life, Grand Rapids, Eerdmans, 2002, 13-32.,18. 539 D. Bonhoeffer: Az egyház lényege, Kolozsvár, Exit, 2013, 64. 53: æ 194
