OCR
A LELKÉSZKUTATÁS BEMUTATÁSA Formálódás és transzformáció a hit megélésében Az életút során tapasztaljuk a változást. Változik az ízlés, az értékrendszer, fiziológiai állapotunk és még számos aspektusa éltünknek. A külső változás látható többek között az öregedésben, az interperszonális kapcsolatokban, az életkörülmények alakulásában. Adott történelmi kortól, emberképtől és személyes habitustól függően a változások irányát megragadhatjuk mint fejlődést, növekedést, hanyatlást és értelmezhetjük az emberi életet mint szakaszok, szintek egymásutánját. Ahogy a külső változások értelmezésében is metaforákra vagyunk utalva, úgy az ember belső világában végbement változások esetén is a metaforák segítik értelmezési keretbe foglalni a valóság komplexitását. A spiritualitás kapcsán számos metafora írta körül a belső történések változásait. Értelmezhetjük ezt a változássorozatotot mint belső utat, lelki növekedést, érést, spirituális lépcsőjárást, mennyei létrát, labirintust, a megvilágosodás útját stb.*° A spiritualitás bármelyik metaforája egy próbálkozás arra, hogy az útkeresés, a fejlődés, változás dinamikáját valamiképpen körülírja. Kérdés, hogy ez a fajta dinamika vajon egyfajta fejlődés, növekedés, vagy spirális módon való előrejutás szerint valósul meg." Akármelyik modellt vesszük alapul, mindegyik próbálja körülírni azt, hogy a személyiség alakulása közben az ember hite miként változik élete során, és hogyan követik egymást a megszilárdulás és aztán a keretek felbomlásának időszakai, de bármelyik modellt is vesszük alapul, ezek a valóságnak csak bizonyos aspektusait tudják leírni. A belső lelki utak nemcsak kognitív szinten írhatók le, hanem az intuíció, az érzelmek is helyet kapnak bennük, bár amellett, hogy ezek a modellek segítenek a megértésben, a valóság komplexitását visszaadni nem tudják. A valóság modellezéséhez azonban szükség van — még akkor is, ha a szóképek értékítéletet sugallnak — egy metaforára, aminek mentén értelmezni lehet a belső történéseket. Mivel a Biblia szóhasználatában a növekedés és az út képeivel is találkozunk, így a lelki folyamatok értelmezésében én is ezeket a kifejezéseket választom. A keresztyén emberképnek megfelelően, ahogy az ismeretben, etikus értékítéletben és cselekvésben, úgy a hitben és elköteleződésben is növekedni lehet. Ezekkel együtt és ezeken túl szól a hívás , növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében!" (2Pt 3,18) Ez a keresztyén spiritualitás útja és célja. Ennek a növekedésnek vannak olyan aspektusai, melyek nem függetlenek az életkortól és ontogenetikus emberi növekedésünk függvényei. A lelki növekedés nem független a kognitív gondolkodás (Piaget), az erkölcsi ítéletalkotás 159 Wikström: A kápráztató sötétség, 99 kk. 460 J, Groeschel: Spiritual Passages — The Psychology of Spiritual Development, New York, Crossroad Books, 2003, 118. 166