PÉNZKÉRDÉSEK AZ LELKÉSZI ÉLETPÁLYÁN
Az egyházban nehezíti a rendszeren belüli aránytalanságok elhordozását,
hogy a hátratételt átélők úgy látják, hogy az anyagi feszültségek nyílt kibeszélé¬
sét a rendszer nem engedi, illetve a palástolt különbségeket a rendszer életben
tartja. Mint az alábbi interjúrészletekből is látszik, az egyházi rendszeren belüli
visszásságok és az aránytalanság érzése jelentős belső vagy kapcsolati konflik¬
tusokhoz vezethet:
Olyan aránytalanságok alakultak ki a fizetések között. Tehát senki soha ezt nem ren¬
dezte, mert a lelkészi érdek ezt diktálta. Mert a lelkésznek így jó volt ez a plusz bevétel.
Visszatértünk ahhoz a problémához, amit a két világháború között megfogalmazott
a református egyház: mérhetetlen igazságtalanságok vannak lelkész és lelkész fizetése
között. (5/85)
Ugyanazokrél a gyarlésägokrél, hogy hogyan farkasai egymásnak a lelkészek, hogyan
tiltják ki egymást szolgálati területeikről, milyen féltékenység van, hogyha az egyik
lelkész kicsivel több pénzt kap valahol, mint a másik, vagy nem engedik be egymás
területére temetni egymást, mert akkor elesnek a stóladíjtól. (7/120)
Hogy van az, hogy Magyarországon ritkábban mennek a lelkészek kisebb helyre? Az Úr
Isten elhívása, a Szentlélek mindig a nagyobb fizetés felé visz? Ez a magyar Szentlélek
de jópofa, nem? Tehát, hogy ebbe ne menjünk bele, mert cinizmus lesz a vége. (17/4.4)
A lelkészi identitást tekintve a pénzhez és az anyagi javakhoz való viszony több
olyan feszültséget hordoz, melyek részben , természetes" velejárói ennek a hi¬
vatásnak, részben az egyházi tanítás egyértelműségének hiánya, részben pedig
az egyház mint szervezet működéséből fakadó anomáliákra vezethetők vissza.
A feszültségekkel való megküzdésben, illetve elhordozásában úgy gondolom,
Needleman összegzése frappáns és érvényes: , A világ nagy spirituális tanításai
szerint az emberi létnek két természete, vagy ha úgy tetszik, két aspektusa van.
Az egyik a világgal való kapcsolat fenntartásáról szól: tenni és cselekedni, csa¬
ládot alapítani, alkotni valami nagyszerűt, vagy éppen építeni valamit. A másik
aspektusnak a spiritualitáshoz, a transzcendenshez, az Istennel való kapcsolathoz
és legbelsőbb világunkhoz van köze. E két természetünk együttesen adja ki, hogy
kik is vagyunk. Arra vagyunk hivatva, hogy megtaláljuk és megéljük énünk e két
ellentétes erői közt a kapcsolatot és a belső harmóniát. Nem tölthetjük be hiva¬
tásunkat, ha nem vesszük mind a két oldalt nagyon komolyan. [...] Amíg a földön
élünk, a két világgal kapcsolatban élünk. Az élet igazi értelmének megtalálása
akkor jön el, ha érzed és tudod, hogy van kapcsolat e két világ között. Olyan kife¬
jezések, mint példaul »a draga igazgyöngy« vagy az »egy a sziikséges dolog«, arra