A LELKÉSZKUTATÁS BEMUTATÁSA
egy politológus mondta el, hogy az egész világon érzékelhető az erkölcsi süllyedés.
Mindegy, ,merre nézünk"; a kultúra, a politika, a művészet, a zeneipar vagy éppen
a sport területére. Az élet szinte minden területén azt látom, hogy , lefelé tart", züllik.
Ez az ember általános állapotát is jelzi és számomra az elmúlás jelét. Soha a történe¬
lem folyamán még ennyi keresztyén testvérünket nem üldöztek, tettek földönfutóvá,
vagy gyilkoltak meg hitéért, mint napjainkban. Ahogyan Istennek, úgy a Sátánnak is
emberek szolgálnak. A végidők felé haladva egyre erősebb lesz a harc. Nem tudjuk,
hogy meddig tartja nyitva Isten a ,megmenekedés ajtaját", éppen ezért nekünk egy¬
re tudatosabban és határozottabban kell vállalnunk és hirdetnünk az embereknek:
, amíg lehet, amíg szabad, borulj le a kereszt alatt". (15/20)
A pénznek nemcsak vagyoni értéke van, hanem ,a pénz, illetve a birtokolt va¬
gyontárgyak tulajdonképpen az én kiterjesztésének tekinthetők, a hatalom, siker,
a nemi identitás, a jólét szimbólumainak."?" Lelkészként kihívás, hogy valaki
a pénzt eszközként értékelje, vagy mint bizonyos életszínvonal biztosítékát lássa.
Ez a fajta kettősség végig megtalálható azokban az interjúkban, ahol a pénzkér¬
dés előkerült:
Mert a világ legalább ebből a két részből áll, a láthatóból és a nem láthatóból, és
az ember mind a kettőre vágyik, és mind a kettő fontos az ember életében, egyiket
se szeretném kijátszani a másik ellen. Holott nagyon sokszor lelkészek csak a lelkiről
beszélnek, és kimondunk olyan hii**ségeket, hogy a pénz az nem számít, testvérek,
meg mittudomén, holott baromság, és sokszor a lelkésznek számít a leginkább a pénz,
és ő van a legnagyobb rabságban a pénz által. Legyek hiteles és legyen összhangban
az, amit mondok, a saját életemmel, így tudok tanítani. (18/50)
Ambivalens viszony a pénzhez és a gazdagsághoz
Van néhány olyan, a pénzről szóló bibliai hely, ami megjelenik a lelkészinterjúk¬
ban is, például Máté evangéliumának hatodik fejezetére utalva:
Nincs nagyobb kincse az embernek és ilyen értelemben mindegy, hogy pap vagy nem
pap. Nincs nagyobb kincse annál az embernek, mint amit a mennybe gyűjt. (15/22)
A legtöbb esetben, ha nem is szó szerint, de az attitűdök szintjén számos ponton
visszaköszönnek bibliai szempontok. A lelkészi identitás szempontjából fontos
azt is látnunk, hogy bár az anyagi javak a bibliai értékvilágban nem szerepelnek