OCR
A LELKÉSZKUTATÁS BEMUTATÁSA Meddig érvényes az elhívás? A Krisztus követésére szóló speciális elhívás érvényben marad az egyházi szolgálatból kilépett lelkészek esetében is, de a konkrét feladatokban megtapasztalt külső elhívás megszűnik. Mivel a konkrét küldetésre elhívás egy adott időszakban az életértelem-kérdés megválaszolásának központi jelentőségű eseménye, folyamata volt, így adott esetben a szolgálatból való kilépés az élet több dimenziójában krízist okozhat. Egyházjogi értelemben letehető az egyházi szolgálat, de lélektani értelemben nem egyszerű feladat, hiszen egy szerepből és egy közösségből való kilépést is jelent annak fájdalmával és gyászával.?" Teológiai értelemben sem könnyű , letenni" a szolgálatot, hiszen az elhívásnak eszkatológiai dimenziója is van." A lelkész egyszer már esküt tett felszentelésekor, és elkötelezte magát az egyházban való szolgálatra, mintegy , Krisztus munkatársává" vált, ezért munkája nemcsak a földi élet vonatkozásában értelmezhető, hiszen szolgálata saját és mások üdvösségére, örök életére van hatással.?"! A puritán gondolkodásban elfogadott volt, hogy valaki választ egy hivatást, hiszen egy embernek sokféle talentuma lehet az életben, viszont ha elvállalt egy feladatot, egy hivatást, akkor elhívása hatályba lépett, ezért amennyire rajta áll, ki kell tartania benne.?? Ahogy Kálvin fogalmaz , Olyan [...] az élet, mint egy őrhely (statio), amelyre az Úr állított bennünket, s amelyben ki kell tartanunk, amíg Ő vissza nem hív. [...] Minden egyes ember számára tehát élete útja mintegy az Úr által rendelt őrállomás, hogy élete folyamán ide-oda ne vándoroljon."?? Mi történik abban az esetben, hogyha valaki már elvállalta ezt a hivatást, de idővel kilép ebből? Külső elhívása érvényét veszti, hatása mégsem múlik el nyomtalanul sem az egyénben, sem pedig a környezetében: 24° A szerepvesztés jelenségéről László János a következő megállapítást írja: , A levált identitäselem helyére új támpontként új identitáselem illeszkedik, amely, ha más nem, a ,,szerepvesztett ember" szociális identitása lesz. A ,bukott ember" identitás a legkülönbözőbb helyzetekben az integrált szerep lényeges szervezője lehet." László János: Történelemtörténetek, Bevezetés a narratív pszichológiába, Budapest, Akadémia, 2012, 67. 250 J. Moltmann: The Right to Work — In On Human Dignity: Political Theology and Ethics, Philadelphia, Fortress, 1984. H. Pachmann: Pfarrer sein — Ein Beruf und eine Berufung im Wandel, Gottingen, Vanderhoeck & Ruprecht, 2011, 43. J. P. Guzman: Eschatological Significance of Human Vocation, Master’s Thesis, Orlando, Reformed Theological Seminary, 2004, 40. Vö: Josuttis: Die Einführung in das Leben, 50.; Drewermann: Kleirker — Psychogramm eines Ideals, 47 kk. Kálvin: Tanítás a keresztyén vallásra, Budapest, Magyarországi Református Sajtóosztály, 1991, 147 kk. 25 252 25: o 88