OCR
A LELKIPÁSZTOR KÜLSŐ ÉS BELSŐ ELHÍVÁSA Később egy konkrét gyülekezetbe, szolgálati helyre kerülés során az elhívás kérdései újra választ várnak mind az elhívottól, mind pedig a környezetétől (újabb reflexiós kör): Abban az esetben igen, hogy ez könnyen billenti oda a dolgot a tudatukban, hogy akkor ez ettől működik. Holott valójában azt szeretné hogyha afelé billentené, hogy ez attól működik, hogy az Úr Isten minket tesz alkalmassá együtt, hogy ez működjön. Ez nem egy embernek a karakterétől működőképes, hanem azoktól itt, akik mondják is, hogy ez kell. De azért nem vagyok ez ügyben elkeseredett, mert látom azokat az embereket, akik fölismerik a saját hitbeli elhívásukat. Beállnak cselekvő módon ebbe a közösségbe. (14/116) A lelkészek felszenteléskor is tesznek esküt, elkötelezik magukat az egyházi szolgálatra, de kérdés, hogy az elhívás egy konkrét helyre, időszakra vonatkozik-e, illetve lehet-e több elhívása valakinek az életben?" Vannak, akik szerint a speciális elhívás speciális küldetéssel is párosul. Rendszerint ezek a már megkezdett úton visszatekintő, , nem lehetett másképp" megértések: Szerintem abban az elhívásomban nagyon megerősítő volt, hogy konkrétan van feladatom. Tehát hogy nem csak az, hogy én egy lelkész vagyok, hanem abban erősödtem személyesen, hogy nekem itt, ezen a poszton van konkrétan feladatom. [...] Itt konkrétan megtalalhatom, [...] hogy konkrétan a reformatus fiatalok, református iskolák egyfajta lelkiségi megújulása felé nekem van hivatásom, és ezt most konkrétan meg tudom élni itt az [ifjüsägi szervezet neve]-be. Tehät ez az elhiväs konkrétsäga. (24/41) A lelkésszé válás fontos állomása, amikor a személyes elhivatottság a lelkészszentelésben (ordinatio), illetve egy konkrét szolgálatba való beiktatással az intézményes egyház képviselőjévé is válik. Így ír erről a változásról Fazakas Sándor: „innen kezdve [...] ezt az intezenyrendszert is kepviselnie kell — s valljuk be, a saját hitünkről való számadás mindig könnyebb, mint egy intezmenyrendszer céljaival való azonosulás, hát még azért felelősség vállalás!" 247 Klessmann: Das Pfarramt, 202-204. 248 Fazakas Sándor: A lelkészi szolgálat körülményeinek változásai és a lelkésztovábbképzés, Igazság es Elet, 2013, 175-187., 180. 87