OCR Output

A LELKÉSZKUTATÁS BEMUTATÁSA

nemcsak oly biztos ismeret, amelynél fogva igaznak tartom mindazt, amit Isten
az ő Igéjében nekünk kijelentett, hanem azon felül még az a szívbéli bizodalom
is, melyet a Szentlélek az evangélium által gerjeszt bennem, hogy Isten nemcsak
másoknak, hanem nekem is bűnbocsánatot, örök igazságot és üdvösséget aján¬
dékoz az ő ingyen kegyelméből, egyedül a Krisztus érdeméért."???

A LELKIPASZTOR KULSO ES BELSÖ ELHIVÄSA

Robert Bellah ,,Habits of the Heart” című könyvében ír arról, hogy a munka vi¬
lágában a ma emberének szüksége lenne arra, hogy az elhívás és küldetés szavak
jelentését újraértelmezzük, és ezek ne csupán az egyéni ambíciót és eredménye¬
ket, hanem a közösségért végzett hivatást jelentsék.?? Ez a fajta belső motivá¬
ció a lelkészi szolgálatban alapvető módon megjelenik, de nemcsak a közjóért,
hanem minden keresztyénnel együtt Isten országának építéséért is történik, sőt
az egyházi szolgálatban állók esetében ez kiegészül Isten speciális elhívásával
is. A speciális elhívás része a vocatio externa (külső) és a vocatio interna (belső)
elhívás. A Magyarországi Református Egyház választójogi törvényének Pream¬
buluma így foglalja össze a lelkészi elhívás összefüggéseit: , A Magyarországi
Református Egyház a Szentírás alapján, hitvallásaihoz ragaszkodva az egyetemes
papság elvét vallja. Ugyanakkor szükségesnek és indokoltnak tartja a lelkészek és
a választott tisztségviselők szolgálatba állítását. Krisztus az Ő Anyaszentegyhá¬
zának mindenkor ad pásztorokat és tanítókat az Ő testének építésére (Ef 4,11.12;
1Kor 12,28). Ezekre a szolgálatokra az Istentől kapott belső elhívás, és annak
külső megerősítése útján kerül sor." Ebben az alfejezetben kifejezetten a re¬
formátus lelkészi elhívást vizsgáljuk abból a szempontból, hogy a lelkészinter¬
júkban, mely bibliai és teológiai témák reflexiói jelennek meg.??°

22 Zacharias Olevianus — Caspar Ursinus: Heidelbergi Káté — A Református Keresztyén Egyház
Hitvallása, Kolozsvár, Erdélyi Református Egyházkerület, 2003, 30.

223 R. N. Bella — R. Madsen — W. M. Sullivan — A. Swidler — S. Tipton: Habits of the Heart —
Individualism and Commitment in American Life, New York, Harper & Row, 1986, 287-288.

224 1996. évi I. Törvény, a Magyarországi Református Egyház választójogi törvénye (a 2002. évi IV.,
a2005. évi V., a 2010. évi I., a 2011. évi I., a 2013. évi VII. és a 2014. évi III. törvény módosításaival
egységes szerkezetben).

235 A fejezet tanulmány változata a következő címmel jelent meg: Siba Balázs: A lelkipásztor külső
és belső elhívása, in Sepsi Enikő — Deres Kornélia — Czeglédy Anita — Szummer Csaba (szerk.):
Nyelv, kultúra, identitás, A Károli Gáspár Református Egyetem 2015-ös évkönyve, Studia
Caroliensia, Budapest, LHarmattan — Károli Gáspár Református Egyetem, 2016, 175—189.

78