A LELKÉSZKUTATÁS BEMUTATÁSA
és stabil pontok megtalálása. Ekkor még kisebb gondot jelent az egész élet kri¬
tika alá helyezése, sokkal nehezebb ez idősebb korban, mert akkor az egész élet
helyesbítésére lenne szükség, és egy akár ötvenéves munkát nehezen ítél az em¬
ber ,kárnak és szemétnek" (Fil 3,16). Viszont tizenkét éves kor előtt az ember
nem tudja teljesen átlátni az életét, ezért hogyha istenélménye is van, megerősíti
a hitben, reményt ad számára, mintegy vallásos szokásokat alakít ki, de az egész
személy nem változik meg.
Az még gyerekkorban, Pasaréten történt. Ahhoz köthető. Az egy nagyon, hmm... ilyen
érzelmi [...] őszi evangélizációhoz köthető megtérés volt. Azt tartom, azt tartottam
a megtérésemnek, és elég mély érzelmi komponense volt. De megfogható, tehát volt
egy ilyen mindennapi eleme. Sok mindent tudtam akkorra én már, tehát azért komoly
előkészületek után történt ez meg. (5/34)
Ugyanakkor van hirtelen megtérés nélküli vallásosság is, amely legalább any¬
nyira meghatározó lehet, mint azoknak a hite, akik intenzív vallásos élményt
éltek át."
Erre is igaz, hogy ezt is csak utólag tudtam úgy helyretenni, értékelni magamban,
hiszen szerintem erről szól a felnőtté válás, hogy az ember megérti az életet nagyjából,
megpróbálja értegetni az életet. Az meg ugye egy nagy igazság Kierkegaardtól, hogy
visszafele értjük meg az életet, úgy, ha visszatekintünk, szóval ez tényleg így van,
ezt én tapasztalom nap mint nap, hogy összeállnak dolgok, megértem, hogy hoppá,
ez ezért történt, hoppá, akkor ezért alakultak így, mert. Szóval ezek nekem nagyon
nagy élmények. Tehát szívtam magamba, és éppen ezért nem is egy ilyen hirtelen
földindulásszerű volt ez az egész hit- vagy megtérés-dolog, hanem egy hosszú érés¬
folyamat, [...] Egy meghatározó állomásra emlékszem, az hetedikben volt, amikor
körbekérdezte az osztályfőnök, hogy ki mi szeretne lenni, és én akkor már azt mond¬
tam, hogy lelkész. Az osztályfőnök nagy, kikerekedett szemekkel nézett rám, hogy mi?
Szóval az még ugye a 80-as évek vége, az még nem ez a világ volt, vagy hogy mondjam,
sokkal inkább még a másik, úgyhogy az nagyon megmaradt bennem. Tehát én azt
mondom, hogy - ez ugye mennyi, hány éves a hetedikes, 13 körül? — hogy onnantól
én már célirányosan errefelé mentem. (18/5)
E. D. Starbuck és William James több mint ezer kérdőíves felmérés után állapí¬
tották meg a megtérésre vezető motivumokat.”” Ezek a következők: bűntudat,
201 Muzsnai László: A lélek rejtelmes világa, Budapest, 1929, 58.
202 Vető: Tapasztalati valláslélektan, 42.