OCR Output

Fokozatok Pszichoszexuá- | Pszichoszocialis | Elkötelező Ritualizmus
lis fokozatok és krizisek ritualizaciék
modalitasok

Serdülökor | pubertäs identitäs ideolögiai totalitarizmus
az identitäs¬
zavarral szemben

Korai genitalitás intimitás elkötelező elit

felnőttkor az izolációval gondolkodás
szemben

2. táblázat

A következő interjúrészletben az identitáskeresés spirituális vetületével is találko¬
zunk. A fiatal, aki az Istennel való kapcsolatában is keresi saját viszonyulását:

Azért ment az élet a maga útján, módján, csak ugye megint pályaválasztás. Nem na¬
gyon tudtam, hogy hova akarok menni. Nem nagyon tudtam, hogy hova akarok menni,
sokat foglalkoztunk akkor az istenkérdéssel, a krisztuskérdéssel. Az egyházkövetéssel,
keresztyéni élettel, tehát minden olyan komoly dologgal, amit aztán utána csak ta¬

moe,

nulsz vagy bővíted a tudásodat, de a kérdések nem mélyülnek el jobban, mint amikor
megjelentek. Tehát azért ezek mindenképpen nem is azt a szót használjuk, hogy hívő
emberek voltak, hanem mindenképpen istenkereső emberek voltak, akikkel mi annak
idején, abban az időben elmentünk sörözni, borozni. S egy csomó olyan dolgot fesze¬
gettünk, ami fontos volt és meghatározza az ifjúságot mai napig. Ami az életkeresést,
az életigenléssel együtt feszegeti, hogy mik az utak, mik a célok, mik megoldások.

Ez mindenképpen napirendi kérdés volt a mi életünkben. (1/7)

A fiatal akár tudatosan, akár nem tudatosan ebben az életkorban mentorokat
keres, aki segítheti a felnőtté válásban."" A vallásos identitás alakulása szem¬
pontjából fontos, hogy a fiatal hiteles vallásos személyeket — modelleket — lásson
maga előtt, akiket megfigyelhet, s ha akar, utánozhat."" Fontos a tanítás, s hogy
a vallási ismeretek átadása minél életszerűbb legyen. A fiataloknak szükségük
van a megerősítésre, az érdeklődés fenntartására, és nem utolsósorban a ké¬
nyelmességre. Ez azt jelenti, hogy olyan környezetet, élményt kell biztosítani
számukra, hogy az segítsen legyőzni a belső ellenállásukat. Természetesen a mo¬
dellek, a tanítás, s a kényelmesség mellett látnunk kell a másik oldalt, az egyén

165 Schweitzer: Vallás és életút, 72.

166 J. D. Levinson: Seasons ofa Woman’s Life, New York, Alfred A. Knopf, 1996, 59-68.

167 C. Smith: Soul Searching: The Religious and Spiritual Lives of American Teenagers, New York,
Oxford University Press, 2005, 243.