akik ide bejárnak, tehát sikerült azt a lakosságot megnyerni, akiket szerettünk
volna. Nem sikerült az integrációt létrehozni, de az egy tanulság, hogy nem is
lehet. Ily módon nem vagyunk még ott, hogy meg lehessen csinálni."
Érdemes kicsit részletesebben megvizsgálni azt, hogy mit jelenthetett az
integráció hiánya, illetve, ezzel összefüggésben, hogyan jelent meg a Kesztyű¬
gyár a nyócker mentális térképén, kiket fogadott be és kik számára maradt
már elérhetetlen vagy, a másik oldalról nézve, , veszélyes", , nem kívánatos"
hely? Annak megvizsgálása, hogy mennyire volt képes integrálni a Kesztyű¬
gyár, illetve pontosan milyen közönséggel, milyen módon működött a kez¬
deti időszakban, azért is kiemelkedően fontos, mert rávilágít a hely identi¬
tásformáló erejére, vagyis arra, hogy mennyire válhatott a városnegyedben
formálódó identitás egyik fontos helyszínévé. Először is, fontos felmérni azt,
hogy hogyan lehetett földrajzilag definiálni azt a csoportot, amely a Kesz¬
tyűgyár meghatározó, állandó közönsége volt a vizsgált időszakban. Cső¬
ke Zita szociális munkás, aki a Kesztyűgyár megalakulásától fő szervezője
és koordinátora volt az ott folyó programoknak, nagyon szűk térhatárokat
észlelt. Mivel ő a Kesztyűgyár nyitása előtt egy közeli, de nem a Magdolna
negyedben működő alapítványnál, a Nap Klubnál"§ is hasonló, ifjúsági és
közösségépítő szociális munkát végzett, pontosan érzékelte a két, egymástól
körülbelül 900 méterre található helyszín közötti átjárhatatlanságot.
, Amit mi most érzékelünk, akármelyik oldalról nézem is a dolgot, az az,
hogy igen, eléggé elszigetelt ez a hely. A Baross utca túloldalára átmenni,
vagyis a Baross utca, meg a Körút túloldala, arról már nem is beszélve, az
még egy sokkal nagyobb lépés, szóval ez tényleg egy mikrokörnyezetként mű¬
ködik. Mert nem igazán van átjárás. Mert ha találkozom olyan gyerekekkel,
akik annak idején a Nap Klubba jártak és még most is ott laknak, megbot¬
ránkozva mondják, hogy ők ide a Mátyás térre, dehogy jönnek. És valóban,
ha meg az itteni gyerekeknek és kamaszoknak mondom, hogy a Nap Klub,
vagy valami ott, akkor értetlenül néznek rám és nem tudják, hogy hol van,
pedig nagyon közel van. Három perc alatt lehet átmenni."
A Kesztyűgyár közönsége tehát földrajzilag is nagyon korlátozott; a Baross
utca, mint átléphetetlen választóvonal, például egy 2012-es szakdolgozathoz
készült interjúban is felmerült. Itt a Kesztyűgyár egyik szociális munkása
idézte fel, hogy amikor egy, a Baross utca túlfelén lakó (a dolgozat szerzője
szerint egyébként roma) gyereket elhívott a Közösségi házba, az azt válaszol¬
564 Részlet a Sárkány Csillával 2011. január 7-én felvett interjúból.
55 A Nap Klub Alapítvány 1992-től végez lakóterületi közösségfejlesztő tevékenységet, elsősorban
a Nap utca, vagyis a mai Corvin negyed teriiletén. http://www.napklub.hu/.
566 Részlet a Csôke Zitäval 2011. január 10-én felvett interjúból.