OCR
130 e Köztes terek ritott «lokalpatriotizmus» jellemzi a gettóhoz fűződő viszonyt: ez egyszerre a veszély átláthatatlan xdzsungeles és a közösségi, személyes emlékezet, az összetartozás térbeli kivetülése.?" Amikor a Fekete vonat a VIII. kerületbe helyezte magát, egyfelől újraértelmezte azokat a sztereotípiákat, amelyek a városnegyed, mint , cigánygettó" kapcsán fennállnak, vagyis a szegénység, a veszélyesség, a szociokulturális hátrány formálta képeket. Másrészt a magyarországi hip-hop kultúra toposzait, vagyis ezen sztereotípiák nem roma változatának különböző, 1989 után feltűnő zenekarok által létrehozott fordításait is használta. Az átvételek, kölcsönzések egyfelől alapvetően a hip-hop kultúra sajátjai, másrészt a műfaj magyarországi meggyökeresedése körül is megfigyelhető, ahogy az eredeti mintáktól fokozatosan elszakadva kialakutnak a hazai referenciák. Sarah Simeziane ezt a folyamatot három állomás mentén rögzíti: az első szakaszban, a transzkulturáció során a magyar rapperek angolul rappeltek, a második időszakban, a hibridizáció során lefordították az amerikai rapszövegeket magyarra, végül az indigenizáció harmadik szakaszában születtek már magyar rapdalok is." A józsefvárosi roma hip-hop előzményeiként tehát találunk olyan kívülről jövő reprezentációkat, melyek ugyanarra a kettősségre építettek, mint a Fekete vonat: a nyócker gettó képére, mely egyszerre a gengszterek és bűnözők lakhelye és egy ismerős, bensőséges otthon, amelyből kiszakadni nem lehet. Az egyik ilyen első ábrázolás az Animal Cannibals nevű hip-hop együttes 1995-ös dala volt, mely, már címének írásmódjában (Yozsefváros) is imitálva az amerikai hip-hop szcéna jellegzetes mondását, a veszélyes hely toposzaként kezdte használni a VIII. kerületet. , Hiszen hidegek az utcák és jegesek a szelek, romosak a házak és koszosak a terek, Sok a lopás a rablás és erőszak végül, Beléd kötnek minden ok nélkül [...], Ennek ellenére én csak azt mondom, Hogy nem bánom, hogy itt élek és nem a Rózsadombon, Mert itt soha meg nem unom az életem, Az hogy szeretem a környéket nem véletlen, Mert ez az a hely, ahol zajlik az élet, Utálnak mások meg szeretnek téged, 40 Somogyi 2002: 24. # Simeziane, Sarah Elizabeth 2016: Roma rap és a Fekete Vonat: Kisebbségi hangok a magyar hiphopban. In: Krémer Tamás, Barna Emília és Tofalvy Tamás: Roma hip-hop. Zenei Hálózatok Folyóirat 002EP. 42.