Nyócker-reprezentációk e 121
kapcsán az identitás fogalmát magától értetődően és pozitív értelemben al¬
kalmazta, odaértve mellé az önreprezentációt is. Hancock számára ugyanis
az identitás olyan alárendelt territórium, amelyért felszabadító gyarmati há¬
borút kell vívnia azoknak az alárendelteknek, akik azonosságát egy hierar¬
chikus uralmi rendszerben, kívülről határozzák meg."
Egy stigmatizált városnegyed kapcsán ugyancsak különösen nagy tétje
van a reprezentációk ütköztetésének, illetve az önreprezentáció lehetősé¬
gének. Az angol szociálpszichológus, Caroline Howarth az angliai Brixton
ellentmondásos megítélését vizsgálta a városi fiatalokkal készített kutatása
alapján." Howarth szerint, míg a brixtoniak lakóhelyükhöz fűződő viszo¬
nyát egyfajta ünnepi és büszke érzés jellemzi, addig a szélesebb társadalom¬
ban és a közvéleményben a városról egy szélsőségesen negatív kép uralkodik,
ez utóbbi reprezentációk egy rasszizmustól, szegénységtől, bűnözéstől sújtot¬
ta helyről beszélnek. Brixton esetében tehát egyértelműen ütköznek egymás¬
sal a belülről és a kívülről jövő képzetek: egy veszélyes, bűnös, sötét város
képe áll szemben egy multikulturális, vibráló közösségi érzéssel. Howarth
elemzésében ennél az ellentmondásnál kiemeli a , hogyan látjuk magunkat?"
és a , hogyan látnak mások minket" dialektikáját. Ahogy a szerző fogalmaz,
amikor egy hely, egy közösség identitását próbáljuk meg feltérképezni, azt
a kérdést kell feltennünk, hogy a vizsgált identitás kinek a szemében jön létre
(Identity in whose eyes?)." A stigmatizált helyek azonban a külső tekintetek
számára sem feltétlenül csak viszolygást váltanak ki; az , egzotikus?" másság
iránti vágy a kiváncsiságot is táplálhatja. Ahogy Polyák Levente idézi Peter
Stallybrasst és Allon White-ot a városi perifériák újrafelfedezéséről írott ta¬
nulmányában:
„Idegenkedes es csodalat, ezek az ikerpölusai annak a folyamatnak, amely¬
ben az cAlacsonys elutasítását és felszámolását megcélzó politikai akarat
megjósolhatatlan kimenetelű konfliktusba kerül a «Masik» iranti csodalat¬
tal. (...) Ezért van az, hogy ami társadalmilag periferikus helyzetű, az szim¬
bolikusan gyakran középponti helyet foglal el."
A nyócker reprezentációi kapcsán tehát, ezeket a szempontokat figyelembe
véve, együtt vizsgáltam a hegemonikus, győztes és oppozicionális reprezen¬
tációkat; azokat, amelyek a rendszerváltás után viszonylag stabilan, évekig
35 Miillner Andras 2015: 49-50.
#6 Howarth, Caroline 2002: Identity in Whose Eyes? The Role of Representations in Identity Construc¬
tion. Journal for the Social Behaviour. 32. 2. 146.
37 Howarth, Caroline: i.m. 159.
"8 Polyák Levente 2007: A periféria városi terei, avagy Budapest széleinek újrafelfedezése. Documenta
12. Folyöirat-projekt. http://exindex.hu/index.php?l=hu&page=3&id=358