OCR Output

Józsefváros története e 95

játszhattak; az Állami Népi Együttes zenekarában és KISZ Központi Mű¬
vészegyüttesében (ismertebb nevén a Rajkézenekarban).*””

Míg a hivatalos számadatok szerint 1963-ban még majdnem tízezer ci¬
gányzenész élt Magyarországon, ebből több mint háromezren éttermi (ál¬
landó) alkalmazásban álltak, a többiek pedig alkalmi munkát végeztek (leg¬
inkább nyáron, a Balatonnál zenéltek), addig különböző becslések alapján
a rendszerváltás utánra összesen körülbelül háromezren maradtak, Buda¬
pesten pedig napjainkban már csak nyolc-tíz hagyományosnak mondható
cigányzenekar működik."

A demográfiai csökkenés oka az egész vendéglátóipar lassú, de folyamatos
változásában keresendő: ahogy a piac egyre inkább más jellegű, modernebb
típusú zenét követelt, úgy vesztették el fokozatosan a muzsikusok az állásu¬
kat és váltak tartósan munkanélkülivé. Ahogy arra korábban utaltam, a ci¬
gányzenészek liminális, ellentmondásos státusza a józsefvárosi történetükre
is jellemző, vagyis a lecsúszás ellenére, Bársony János szavat idézve még min¬
dig , ők voltak legjobban beágyazva a VIII. kerületbe"? Feischmidt Margit
józsefvárosi muzsikusokkal készített fókuszcsoportos beszélgetése is ezt tá¬
masztotta alá, számukra a 2000-es évekből visszatekintve az államszocia¬
lizmus évtizedei egyfajta népi jólétet, stabil egziszenciát jelentettek, amelyet
a rendszerváltás körül egy újabb, még hirtelenebb lecsúszás követett, többek
között az olcsón előállítható gépi zene megjelenésének és az így megfogyat¬
kozó élőzenének köszönhetően.?" A többi, vidékről felköltöző, nem muzsi¬
kus roma csoportokkal szemben a zenészek tehát az államszocializmus alatt
továbbra is a megbecsült, a , gádzsók" (nem cigányok) körében is magasabb
presztízzsel rendelkező réteget képviselték.

Ez az ellentmondásos pozíció a központi, valamint a VIII. kerületi párt¬
iratokban is kitapintható volt; a zenészekről és a más foglalkozást űző roma
lakosokról szóló feljegyzések ugyanis egyértelműen és élesen különválnak.
A következőkben néhány olyan példát idézek, amelyek a hivatalos diskurzus
zenész-nem zenész kategória szerinti osztályzását illusztrálták a VIII. kerü¬
leti romák esetében. Egy 1981-es tanácsi szövegben például, amely a VIII. ke¬
rületi cigánylakosság helyzetéről adott számot, a következő, hármas felosztás

247 Békési 2003: 36.

48 Békési Ágnes 2002: A magyarországi muzsikus cigánycsaládok szocializációs stratégiái és kapcso¬
lati hálózata. Kisebbségkutatás. 11. évf. 27.

49 Idézet a Bársony Jánossal, a Budapesti Cigányügyi Koordinációs Bizottság egykori titkárával 2009.
december 14-én készített interjúmból.

250 Feischmidt 2014 146.