Loic Wacguant munkáiban több ízben is kísérletet tett az európai és amerikai
nagyvárosi marginalizáció összehasonlítására. Urban Outcasts: A Compa¬
rative Sociology of Advanced Marginality" című 2005-ös kötetében a Párizs
melletti La Courneuve külvárosát és az Egyesült Államok klasszikus gettóját,
a chicagói South Side-ot vetette össze egymással, és arra a következtetésre
jutott, hogy az extrém leszakadásában és szegregációjában homogénnek tetsző
gettóval szemben a párizsi banlieue-ben sem a szegénység, sem a lokális bű¬
nözés foka nem volt extrém, valamint mind etnikailag, mind társadalmi, kul¬
turális értelemben heterogénebb közegről volt szó. Hasonló megállapításokra
jutott Talja Blokland, amikor a gettó európai perspektívájáról szóló tanulmá¬
nyában kísérletet tett a fogalom európai, pontosabban holland interpretáció¬
jára." Blokland a gettót a kirekesztés térbeli kifejezésének általános szocio¬
lógiai terminusaként definiálta, majd hozzátette, hogy a fogalom az Egyesült
Államokban deskriptívből morális kategóriává vált, miközben az európai
városok történelmi és társadalmi berendezkedése nem tette lehetővé a ,,va¬
lödi” gettók létrejöttét." Így szerinte az európai, veszélyes, szegénység, drog
és bűnözés jellemezte városnegyedek inkább csak a gettó , érzetét" nyújtják,
vagyis olyan diszkurzív állapotot jelölnek, amelyben a gettónak címkézett vá¬
rosnegyed ijesztővé válik és a kontrollálhatatlanság, a társadalmi beilleszke¬
dés teljes hiányát idézi fel." Jürgen Friedrichs a két földrajzi egységen kialaku¬
ló szegregált területek közötti különbségeknél azt emelte ki, hogy az európai
országok jellemzően hamarabb beavatkoznak, ha egy városi terület radikális
leszakadását észlelik.? Ez egybecseng Wacguant azon gondolatával, hogy az
amerikai fekete gettókat az állami kontroll vagy támogatás teljes hiánya jel¬
lemzi, amely az intézmények kivonulásához, a totális izolációhoz vezetett."
7 Wacquant: i.m.: 13.
7 Wacquant, Loic 2007: Urban Outcasts: A Comparative Sociology of Advanced Marginality. Polity
Press. Cambridge. 352.
77 Talja Blokland 2008: From the Outside Looking in: A ,,European” Perspective on the Ghetto. In:
Haynes Bruce - Hutchison, Ray: The Ghetto: Origins, History, Discourse, Symposium of the Ghetto.
City and Community. 7:4. 372.
80 Blokland: i.m.: 372.
8 Blokland: i.m. 374-375.
Friedrichs, Jiirgen 2002: Response: Constrasting US and European Findings on Poverty Neighbour¬
hoods. Housing Studies. 17:1. 102.
8 Small: i.m. 391.