OCR Output

30 e Köztes terek

cióval sújtott negyedekben épp az adott térbeli körülmények hozhatnak létre
egyfajta ismerősségi- és biztonságérzetet. Összefoglalva tehát az látszódik,
hogy a francia guartier egyrészt úgy jelenik meg, mint a hétköznapi egyéni
társadalmi gyakorlatok szubjektivizált tere, amelynek jelentősége a posztmo¬
dernitásban csökkenhetett. Másrészt értelemezik a társadalmi, gyakorlati és
fizikai jellemzők által definiált, objektivizált területként is, amely az ott kon¬
centrálódó társadalmi problémákra (szegénység, erőszak) válaszként a poli¬
tikai beavatkozások terévé is vált."

Meredith J. Greif amerikai városszociológus a városnegyedhez való kö¬
tődéssel kapcsolatban két dimenziót különböztet meg: egy attitűdbelit és
egy viselkedésbelit. Az első magába foglalja annak az értékelését, hogy az
adott közösség mennyire találja el az egyes lakosok igényeit, vágyait, érzel¬
meit, azaz azt a nehezebben megfogható, kevésbé racionális síkot, amely
mentén kapcsolódást érzünk egy helyhez. A viselkedésbeli kötődés dimen¬
ziójában a konkrét társadalmi bevonódást vizsgálhatjuk, azt, hogy a negyed
lakói mennyire vesznek aktívan részt a közösség életében." A participatív
működés a nyócker esetében nem csak a Magdolna negyed szociális reha¬
bilitációjának egyik kulcskérdése volt, hanem a haydeni inkluzív városi táj
konstruálásnak értelmében is releváns; eszerint a városnegyed identitása és
annak emlékezete, megőrzése is csak kollektív módon, a helyi közösségek
részvételével jöhetne létre.

Az amerikai városnegyedekkel kapcsolatos írások felidézésekor természe¬
tesen nem lehet figyelmen kívül hagyni a Chicagói Iskola alapvetéseit. Az
1920-as, 30-as években a többek között Robert E. Park és Ernest Burgess által
fémjelzett irányzat a humánökológia elméleti keretébe helyeződik, ahol a vá¬
ros térbeli egységei egyben társadalmi egységek is, melyeket Park és követői
természetes övezetként fogtak fel." A mára klasszikus városszociológiai szö¬
vegek a társas környezet lokális közösségekre gyakorolt hatását különösen
nagyra értékelték: a Chicagói Iskola felfogásában kifejezetten nagy szerepe
volt a különböző szubkultúráknak, közösségi életnek. Park és társai perspek¬
tívájában ugyanis a bizonyos típusú közösségekben élésnek hatása volt a lo¬
kális viselkedésre. Park szerint a nagyváros erőteljesen differenciált terében
megfértek egymás mellett olyan környékek, amelyek szoros társadalmi há¬

» Hanhörster, Heike 2001: Whose neighbourhood is it? Ethnic diversity in urban spaces in Germany.
GeoJournal. 51. 330.

54 Morin, Richard és Rochefort, Michel 2003: Lapport des services de proximité à la construction
d’une identité de quartier: analyse de services d’économie sociale et solidaire dans trois quartiers
de Montréal. Recherches sociographiques. 44:2. 271.

5 Greif, Meredith J. 2009: Neighbourhood Attachment in the Multiethnic Metropolis. City and Com¬
munity. 8:1. 28.

56 Boros Lajos 2010: Az ,,Uj varosszocioldgia” sziiletése. In Jancsak Cs., Paszka I., Nagy G. D. (szerk):
Állandó párbeszédben. Belvedere Meridionale. Szeged. 64-76.