Oldal 208 [208]
A TAMÁSI LIKAS-HEGY ÉS TÁRSAI. LÖSZBE VÁJT BÚVÓLYUKAK... 207
(Balatonendréd, Som, Tamási), erre utal a balatonendrédi üreg Barát-lik neve is.
Fontos megjegyezni, hogy a török és kuruc kor utáni szórványos használat idején
is érhette beavatkozás — kisebb-nagyobb üregek ásása — e járatokat. A különböző
folyosók, kamrák és fülkék korszakolása csaknem lehetetlen; leginkább a ságvári
Betyár-barlang IX. számú, szabályos, kerek, körben ülőpadkával ellátott szobája
alapján merülhet fel, hogy a járatrendszer kevésbé kidolgozott többi kamrájához
képest később keletkezett; erre utalhat, hogy — a járatrendszerben egyedüliként —
egy már meglévő terem oldalából nyílik. Ennek kapcsán érdemes idézni a somogyi
betyárság monográfusa, Gönczi Ferenc véleményét, aki szerint a betyárok , se)ol
nem csináltak nagyszabású barlanglakásokat. Kisebb vermeket eső ellen néha ástak, de
csak időleges tartózkodásra" (Gönczi 1944: 291).
PÁRHUZAMOK, ÍROTT ADATOK, TOVÁBBI
DEL-DUNANTULI BUVOLYUKAK
A bevezetésben említettem, hogy a történelmi Magyarország területén létezik
egy olyan objektumcsoport, amely a dél-dunántúli dombvidék búvólyukainak
közeli párhuzama. A Sófalvi András által Udvarhelyszék hét helyszínéről bemu¬
tatott, általa védbarlangoknak nevezett, kőzetbe ásott, csoportosan elhelyezkedő
barlangkamrákkal sok a hasonlóság: ezek is a települések néhány száz méteres
közelségében találhatók, korabeli írott forrásokban nem szerepelnek, szájnyílásuk
szűk, falukba helyenként kisebb-nagyobb kamrák mélyednek. A különbözősé¬
gek egy része bizonyára az eltérő alapkőzet nyújtotta lehetőségekből következik.
Az udvarhelyszéki védbarlangok esetében inkább kamrák halmazáról beszélhetünk,
szemben a löszbe vájt, folyosószerű vagy többfelé ágazó külső-somogyi löszjáratok¬
kal. A kőzetbe vájt védbarlangokat bejárati oldalukon olykor , ablakokkal!" látták el,
amivel a löszüregek esetében nem találkozunk. A védbarlangok alapterülete néhány
m-től akár 50—100 m-ig is terjedhet, míg a löszjáratok egyes helyiségei között
10—20 m(6-esnél nagyobb ismereteink szerint nem fordul elő, bizonyára szintén a
könnyebben omló alapkőzet miatt.?53
A dél-dunántúli löszlyukakat egyáltalán nem említi egykorú forrás, legkorábban
a 18. század végén számolnak be róluk, de ekkor már elhagyott, pusztulófélben lévő
objektumok voltak. A hasonló szájhagyománnyal bíró, de kőzetbe vájt, és mind¬
össze néhány tíz kilométerre fekvő, szerencsésebb forrásadottságú balatonkenesei
Tatár-likak kapcsán egykorú forrás is igazolja használatukat. 1641-ben egy tanú¬
253 Vö. Sófalvi 2017: 158—162, 257—285.