OCR Output

A TAMÁSI LIKAS-HEGY ÉS TÁRSAI. LÖSZBE VÁJT BÚVÓLYUKAK... 175

UJKORI LEÍRÁSOK, KUTATASTORTENET

Első alkalommal Farkas Pál tamási jegyző említi a jaratrendszert. Téle tudjuk,
hogy 1775-ben, Esterházy Miklós herceg — Tamási Miklósvár nevű városrészének
névadója — első tamási látogatásakor , /. . ./ az Likas hegynek ajtaját kinyittatta, és sok
urak, s mások bémentek, és meg visgálták az ürességet, de mivel már jól leszakadozott,
messze nem lehetett menni, még is találtatott benne 6 czella, amint magam is Farkas Páll
nótárius bent lévén más érdemes emberekkel, megvizsgáltam [...J. A jegyző alaprajzi
vázlatot is készített a járatrendszerről (81. ábra).

x 2 =e unse, —

| Bonnie ar A us
tai I: Se >
je Re br. Dey he paré Ne le bt Lech ey Le

81. ábra. Tamási-Likas-hegy, Farkas Pál alaprajzi vázlata, 1800 (Farkas 2008, 43 nyomán)

Három öl (kb. 5,7 méter) hosszú és 3,5 such (kb. egy méter) széles bejárata (a rajzon:
1.) keletről nyílt az erre merőleges, megközelítőleg észak-déli irányú, , ámbitusnak"
(2.) mondott főfolyosóra. A folyosó nyugati oldalán egymás mellett öt kis ,ce//a”
(6.) nyilt, meretük: 2,5 ölxı,; ölx7 läb (kb. 5x3x2 méter), déli részének keleti végén
pedig ,egy nagy czella volt, hihető ebédlő hely" (4.). A folyosó északi vége ekkor be volt
szakadva, déli vége pedig öt-hat öl (kb. 10-11 méter) hosszan rézsút benyúlt a hegy
alá (5.), egy kb. két méter hosszú beszakadt rész után még egy hasonló hosszúságú
folyosórészlet következett, de innen már ekkor sem lehetett továbbhaladni. Az
alaprajz a főfolyosó nyugati oldalán nyolc mécsestartó falfülkét is feltüntet, egy
kivételével a nagyobb terem és a legdélebbre fekvő kamra között: , Az Ambituson
Meétsek helei fold Polczon láttatnak? (7.). A járatok eredetéről szólva Farkas Pál meg¬
jegyezte: , Némellyek vélekednek, hogy szerzetes remeték lakása volt, mivel ellenben által
az hegy alatt templom volt, mely máig is Kosbai templomnak neveztetik, — a templom
előtt a völgyben fáin forráskút vagyon." Az említett templomrom a középkori Kospa
falu templomával azonos, amelynek felmenő falmaradványait az 1970-es években
Torma István azonosította (Iorma 1981: 246)."? (Mint láttuk, a jegyző maga is
bent járt az üregben, de a róla szóló bejegyzést csak később, valószínűleg az 1800

»: Farkas 2008: 42-43 (a k&zirat fakszimilei), 114-115 (ätiräs).
2 A templomra reszletesen: K. Németh 2015a: 164.