Page 173 [173]
I72 K. NÉMETH ÁNDRÁS
gyi löszjáratot — régészeti részről tudomásom szerint eddig csak lorma István
méltatta figyelemre a régészet és a néphagyomány kapcsolatáról szóló cikkében.
Az emberi létesítmények keletkezéséhez fűződő mondák között számon tartott
föld alatti alagútmondák kapcsán megjegyezte, hogy ezek olykor valószínűleg
középkori eredetű mesterséges föld alatti üregekhez kötődnek, ugyanakkor a tö¬
rök-tatár mondakör kapcsán - példák nélkül — csak annyit írt, hogy , a fatár-likak
és természetes barlangok, ahová a monda szerint a lakosság az ellenség elől menekült, a
különböző régészeti korszakokban valóban szolgáltak emberi lakhelyül is. Megjegyzendő
azonban, hogy legnagyobb részük kis méretei miatt alkalmatlan volt nagyobb közösség
huzamosabb ideig tartó elrejtésére." (Torma 1978: 151).
A löszbe vájt járatok a néprajzkutatók mellett főleg a barlangászok érdeklődését
keltették fel. 2013-ban a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Vulkánszpeleo¬
lógiai Kollektívájának tagjai Eszterhás István vezetésével felmérték a balatonendrédi
Barát-lik és a ságvári Betyár-barlang alaprajzát. Történetiségükre csak a ságvári
kapcsán következtettek: úgy vélték, hogy több száz éve, több generáció munkájával
készülhetett (velenceihegysegtura 2018; Eszterhás 2013).
A bevezetés végére érve visszakanyarodok tanulmányom címválasztásához,
amelynek talán mind a négy eleme magyarázatra szorul. Cikkem csak a Dél¬
Dunántúl néhány, /öszbe vájt üregrendszerével foglalkozik. A kőzetek között
puhának számító üledékes kőzetet itt azért fontos kiemelni, mert tárgyalt területünk
közelében — az ország más, köves vidékeihez hasonlóan — léteztek kőbe vájt, bar¬
langszerű menedékhelyek is, amelyek esetenként természetes eredetűek is lehettek,
és olykor az őskortól kezdve használták őket. Jó példa utóbbira a közeli Mecsekben
fekvő, régészetileg is kutatott kovácsszénájai Füstös-lik és Kis-Füstös-lik, ahol a
régészeti kutatás a szórványos középkori mellett kora bronzkori, római kori és
népvándorláskori emberi jelenlétet mutatott ki (Gábor 2001).
Közép- és török korinak az összeset csak óvatosan merném nevezni. Egyetlen
objektumról igazolható az Árpád-kori eredet — de a tamási járat az egyetlen,
amelyet eredetileg bizonyosan nem búvóhelynek készítettek —, másik kettőből pe¬
dig késő középkori-török kori leletek kerültek elő. A többi lyukról csak analógiás
alapon, a keltezhető objektumokkal való hasonlóság (elnevezés, néphagyomány,
elhelyezkedés, kialakítás) alapján feltételezem, hogy — a történeti események is¬
meretében — a középkor végén és/vagy a török korban búvóhelyként (is?) használt
menedékhelyek voltak.
Földrajzi lehatárolásként azért Külső-Somogyot, mint földrajzi középtájat vá¬
lasztottam, mert témám legfontosabb objektuma, a tamási Likas-hegy, valamint a
párhuzamként tárgyalt többi hasonló búvólyuk többsége ezen belül helyezkedik el.
Azért is indokolt a középtáj beemelése a címbe, mert egész területét meghatározza