Page 166 [166]
A MEcsEK KOZEPKORI ES KORA UJKORI GAZDALKODASANAK TAJTORTENETI EMLEKEI 165
dalmak erdösitesbe fogtak, birtokaikon erdégazdalkodasra rendezkedtek be. Ma¬
gyaregregy határában és a Vaszari-erdő területén (Esterházy-birtok) a középkori és
újkori irtások helyére erdei fenyőt ültettek. A fenyő jelzőfajként kiválóan átörökítette
a régi irtások helyét. Ezt még az 1950-es évek légifotóin is végigkövethetjük (75. ábra).
A polgári átalakulás után egyre nyomasztóbbá vált a földhiány. Emiatt a pa¬
rasztság rákényszerült, hogy a rendkívül előnytelen fekvésű, meredek, terméket¬
len, de a faluhoz közel eső egykori legelőerdőket is kiirtsa. Ezek az irtások utolsó
példái a tájon. A régiekhez viszonyítva ugyan nem voltak nagy kiterjedésűek, de
hozzájárultak ahhoz, hogy a paraszti használatú területeken az 1930-as évekre a
szántók elérték a maximális területnagyságukat. Az egyik ilyen szántóbővítés esetét
látjuk a kárászi Szállási Bükk példáján (76. ábra). A területet a falu szegényebb
lakói, kisházasai kapták, s valamikor az 1880-as években irtották ki. A letermelt fa
egy részéből bizonyára szenet égettek. Erre következtethetünk legalábbis a szántó
peremén látható gödröcskékből, melyek feltételezhetően a boksák kiégetése során
keletkezett boksahelyek lehetnek. Ugyan régészeti kutatások a területen nem
folytak, mégis úgy vélhetjük, hogy ez a hely az igen parzos fekvése, és a forrásoktól
való viszonylagos távolsága miatt inkább az irtással, semmint lakóhellyel, pász¬
torépítménnyel hozható összefüggésbe. Morfológiai párhuzamait a németországi
Steigerwald területén látjuk (Hildebrandt — Kauder 1993).
A KÖZÉPKORI ÉS AZ ÚJKORI IRTÁSOK NÉVTANI
ÉS FIZIOGNÓMIAI JELLEGZETESSÉGEI
Az egyre sokasodó irtások miatt nem könnyű feladat a középkori és a bővülő
18-19. szazadi irtások szétválasztása. Mint arról korábban már volt szó, a szántók
képe, alakja sok mindent elárul."7 Ahhoz azonban, hogy egy-egy község szán¬
tóterületeinek bővülését tisztán lássuk, a kéziratos térképek több generációjára is
szükség van, ugyanis a határkiigazítások, regulációk gyökeresen átalakították a
földek mintázatát. Annyi bizonyos, hogy a 18. századi térképek még a szántók
magterületeit mutatják. Olyan mintázattal, amelyet jellegzetesen a középkori, kora
újkori szántási technikákkal érhettek el. A 19. századi térképek már a megváltozott
állapotot mutatják, ezekből nehezebb a régi struktúrákat beazonosítani és feldol¬
gozni. A helynevek azonban az újabb térképek esetében is nagyban segíthetik a
kutató munkáját. Leginkább a közép- és török kori, illetve az újkori (18. századi)
szántások elkülönítésében. Az alábbi táblázat erről ad tájékoztatást.
707 Szántók elhelyezkedésére nézve irányadó: Maksay 1971: 139-181.