Oldal 137 [137]
136 K. NÉMETH ANDRÁS — MÁTÉ GÁBOR
szüntették meg, még mindig jelentős számú, főként magasvezetéses rendszerű,
középkori telephelyen felépült vízimalom volt üzemben. A malomhelyek fenn¬
maradására nézve a legnagyobb változást az iparengedélyek bevonása jelentette,
melynek következtében az összes vízimalmot bezárták (Máté 2014c: 494—496).
7. TANULSÁGOK
A fenti példák alapján megállapítható, hogy a török kiűzése utáni újratelepítések
idején a középkori helyükön kontinuus települések malmait részben — nyilván
megfelelő javítás, újjáépítés után — tovább használták. Ezek egy jól körülhatárolható
csoportja az egykori várak közelében fekvő malmok csoportja, amelyek gátja a török
korban átkelőhelyként is szolgált (Berki, Görbő). Egy részük középkori említésük
alapján már a középkorban is fontos úthálózati és védelmi szerepet tölthetett be
(Döbrököz, Simontornya, Tamási).
Számos elpusztult késő középkori-török kori település régészetileg azonosí¬
tott helyén, illetve közvetlen közelükben is kimutathatóak malmok az újkorban,
helyük a táj modern kori átformálásáig (vízszabályozás, téeszesítés) alkalmas volt
malom üzemeltetésére. Újkori térképek malom-jelölései — más, a kutatás által a
településtörténeti kontinuitás lehetséges elemeiként már korábban is meghatározott
tereptárgyakhoz (pl. utak, csárdák) hasonlóan — a középkori településhálózat táji
lenyomatai lehetnek még abban az esetben is, ha középkori előzményükre nincs
irott forräs (Rosta 2010; Csiffäry 2003: 61).
A malmok kontinuitását tekintve fontos kérdés, hogy volt-e változás a török
alatti malomhasználatban és a malmok vízkezelési gyakorlatában és szerkezeti
megoldásai terén. Minden bizonnyal az egyszerűbb víztárolási és malomszerkezeti
megoldások terjedtek el. Valószínűsíthetően gyakoribb lett a malomtavas elrende¬
zés, új malomtípus lehetett a tájon (de legalábbis ekkor van róla először adatunk) a
kanalas malom, melyet eddig csak Erdélyből és a Szörénységből írt le a néprajzku¬
tatás. A vidék újjáépülésével párhuzamosan a malmok száma is növekedett. Az új
népesség beköltözésekor a régi malomhelyeket ismét használatba vették, de egyre
inkább árkos rendszerűre építették ki azokat. A víz esési erejének tökéletes kihasz¬
nálása végett a 18. század végétől magasvezetésű malomárok-rendszerek épültek,
amin malmok sorozatát telepítették az uradalmak. A 19. század második felétől
csökkent a malmok száma, a kedvezőtlen adottságú, kis kapacitású malmok meg¬
szűntek, helyükre döntően gőzmeghajtású vagy vízikerekes, de segédmeghajtással
szerelt, emeletes épületeket emeltek. A topográfiai kontinuitás azonban még így
is sok malom esetében tovább élt, nem befolyásolta a vízvisszatartás rendszerének