OCR Output

134 K. NÉMETH ANDRÁS — MÁTÉ GÁBOR

, Minthogy bedig a fatens [tani] testverbättyaval Cséplő Mihállyal és Dombóvári lakós
sógorával megvisgálván szederjesi puszta malomnak (Enyődi malom] állapotját által látták

azt, hogy jó volna ő nékik ott malmot újonnan épiteni.”™5*

Az üj malomepület az 1759-es térkép ábrázolása szerint fából készült és alulcsa¬
pott, kerékház nélküli malomkerék hajtotta. A malom az államosításig működött.
Később - tulajdonosa után — Krakler-malomnak is nevezték. Az 1759-es térképen
még malomtavas, az 1865-6s kataszteri térkép már árkos rendszerűként jelölik.
A malomhoz futó víz a kercseligeti határban fekvő Bodó-malomtól, magasvezetésű
csatornában jutott el az épületig, vagyis a vízkezelést tekintve a , modernizációs"
folyamat itt is végbement. Toth Janos épitész az 1950-es évek végén még megörö¬
kítette az akkor már elhagyott, de álló, deszkafalú (talán zsilipelt, gerendavázas)
épületet, amely feltehetőleg az árkos rendszerre való átállás idején (rg. sz.) készül¬
hetett (Tóth 1964: 212). A malmot a kollektivizálás után széthordták, lerombolták.
Terepbejárásunk során a malomárok, a kerék mögött kimélyült kis tavacska és a
malomépület törmelékei voltak kivehetők. Egyetlen épebb részlete a gerendelynél
lévő, kváderkövekből rakott lábazat, mely esősebb időben most is félig vízben áll.

6) TERÜLETI KONCENTRÁCIÓ VÁLTOZÁSA A 18—20. SZÁZADBAN

A 18. szäzadtöl kezdve a nepesseg megsokszorozödott a täjon. A gabonanövenyeknek
egyre nagyobb jelentősége lett, ezért a malmok száma is nőtt. Érdekes módon a
Kapos mentén relatíve kevesebb a malom, mint a nagyobb esésű mecseki vizeken.
Ez összefügg a Kapos szabályozásával, amelynek során a régi gátas malmokat
elrontották és nagyobb kapacitású malomcsatornás malmokat helyeztek üzembe.
A folyó kis esése miatt igen ritkán állhattak csak az új malmok.

Ebben az időszakban egy másik változást is megfigyelhetünk. A kisebb mellék¬
patakokon létesített malmok megfogyatkoztak. Egyik legszembetűnőbb változás,
hogy a Mecsekről északnak folyó kicsi, de gyors folyású, nagy esésű patakokon
épített malmok beszüntették tevékenységüket. Az 1920-as években szűnt meg a
magyaregregyi Kápolna-, a Krajcár-, a Tótfülöp-, a kárászi Peske-, a szászvári
Pacsker-malom, amelyeket nem modernizáltak. Megszűnésük oka a csekélyebb
vízhozam mellett az lehetett, hogy az 1860-as évektől kezdve fokozatosan átala¬
kult a vidék tájszerkezete. A török időkben és a 18. században kialakított mecseki
irtásföldek az erdő- és legelő elkülönözések után az uradalom tulajdonába mentek

15 Cséplő István vallomása (n. a.) MNL OL P 108. Rep 92. cs. 556. f. IX. n. 333. (1759)