OCR Output

KÖZÉPKORI EREDETŰ MALMOK ÉS MALOMHELYEK FOLYTONOSSÁGA... 131

mérten) esett. Az árkok füzérszerűen kapcsolták össze a völgyben fekvő malmo¬
kat. Egy-egy árkon 4-8 malom is lehetett, anélkül, hogy a természetes árokból
vízutánpótlást kapott volna. Ezzel az átrendeződéssel egy lényegesen kiépítettebb
és műszakilag is rendszeresen felügyelt rendszer jött létre, ahol a malomárkokban
történő vízvisszaduzzasztás mellett zúgók (árapasztó) építése, a malomkerékre
érkező víz mennyiségének uradalmi (majd hatósági) szabályozása is a vízkezelés
velejárója lett (Máté 2014c: 487—491).

A tavas malmok tehát vélhetően azért terjedtek el, mert elkészítésük kisebb
munkabefektetést igényelt, ugyanakkor az általuk lefoglalt, igénybe vett réti te¬
rületek szénájára sem tarthattak még igényt. A 18. században már visszaszorult
ez a malomtípus, melyet a csekélyebb vizű patakokon is felváltott az árkos, víz¬
duzzasztásos malomféleség. A Kaposon létesített keresztgátas malmok állandó
árvízveszélyt eredményeztek, elrontásukra a 18. század folyamán került sor, így a
Kapos szabályozásával végképp megszűntek a folyó menti, duzzasztásos malmok,
számuk is kevesebb lett.

5. AZ ENYŐDI PÉLDA (PUSZTULÁS ÉS ÚJJÁSZÜLETÉS)

A korábban már említett Enyőd (Enyed) település Dombóvár közelében, a Ker¬
cseligeti-patak alsó, Kaposba torkolló szakaszánál feküdt. E település példáján
nyomon követhetjük az eddig bemutatott változásokat. A falu a török alatt elpusz¬
tult, a környékére a hódoltság idején rácok telepedtek. Határát a közeli Nyerges rác
lakói élték, akik az említett, akkor még Enyődi-víznek hívott patakon két malmot
is bírtak. A faluról rendelkezünk ugyan birtoklástörténeti adatokkal, malmairól
azonban nem találunk a 18. századnál korábbi említéseket.

A felső malom a felszabadító háborúk idején pusztulhatott el (62. ábra). Tulaj¬
donosa Szávó Nyergesác, majd Vuitza volt. A tanúk kalán malom, kalányos malom,
rácul pedig kaszikár vodenicza, kaszikárica néven emlegették az épületet, ami arra
utal, hogy a mai Magyarországról eddig nem adatolt, ún. kanalas malom egyik
török kori előfordulásával van dolgunk."? A kanalas malom a 19-20. században
a Balkánon és a Déli-Kárpátokban fordult elő. Első hazai leírója, Cs. Sebestyén
Károly szerint a csekélyebb vízhozamú hegyvidéki patakokra telepítették: , csak ott
van ilyen malom, abol kevés vízű patak folydogál. [...] Fősajátsága valóban az, hogy
aránylag igen kis vízmennyiség az, a mely a kanalas kereket mozgatja." (Balázs — Vajkai

2 A nevek emlitése: MNL OL Es. Rep. 92. cs. 556. f. C. n. 330. Balázs György és Vajkai Zsófia
(1999: 255) szerint a magyar kanalas malom a német löffelmühle tükörfordítása. Forrásaink
szerint ennek a malomtípusnak ez volt a belső fejlődésű elnevezése.