Oldal 107 [107]
106 MÁTÉ GÁBOR
hanem közös földterületeket nyertek, amelyeket a földközösség fennmaradásáig
osztással juttattak az igaerővel bíró gazdáknak. Ilyen, ún. nyilas földek kialakítására
az újratelepült Mágocs (Kúrbassa bükkje) és Nagyág (Somló-hegy) esetében is van
adatunk. A nagyhajmási horvátok az 1730-as években a Köveskúttal szomszédos
erdőségükben , szörnyű irtásokat tettek", az így nyert földet osztályban művelték.
A relatíve túlnépesedett telepes-falvak hamar kimerítették erőforrásaikat és szemet
vetettek a szomszédos falvak tartalékföldjeire is. A 18. század végén a szalatnaki
és a köblényi németek is erőszakos erdőirtásokba kezdtek a szomszéd falvak ha¬
tárában, ahol öreg, makkoltatásra alkalmas bükk és tölgyerdőket pusztítottak el.55
A területen a 18. század közepére visszaállt a két, illetve három nyomásos ha¬
tárhasználati rendszer, ami a középkorban honos volt a területen. A megváltozott
gazdálkodási körülmények miatt kialakult földközösségi és az egyéni birtoklású
földművelést, továbbá az irtásgazdálkodást váltotta fel. Jól lehet az irtás alapú
földszerzés még 200 évig folyamatosan zajlott.
ERDEI ÁLLATTARTÁS
Mivel a területen a pusztásodás következtében jelentősen megnőtt az erdők ki¬
terjedése, a táj hasznosításában egyértelműen az erdei állattartás vált a legfonto¬
sabb tevékenységgé. Ez elsősorban disznótartást jelentett, de juhok, kecskék és
szarvasmarhák erdei legeltetése is jellemző volt. A legfontosabb mindenképpen a
sertéstartás volt. A sertésmarha nemcsak az élelmezésben betöltött szerepe miatt
volt fontos, hanem jó értékesíthetősége miatt is. Nem túlzás azt állítani, hogy a
sertés a Dél-Dunántúl pusztáinak hasznosításában olyan fontos volt, mint a szar¬
vasmarha az Alföld haszonvételében. A sertéseket télen-nyáron erdőn tartották.
Minden falunak megvolt a sertéslegelője, ahol a házi fogyasztásra szánt disznót
legeltették. A nagyhatárú mecseki falvak távoli szegleteibe és a puszták erdeire
többnyire az értékesítésre váró disznófalkákat hajtották, ahol makkon hizlalták fel
őket. Erre nem volt minden parasztnak módja, csak a gazdagabb, pásztort felfoga¬
dott parasztok és kereskedők bérelték ki a pusztákat. A bükkös, cseres és tölgyes
erdőket makkbérért adta ki a földesúr. A makk feletetése az augusztus-szeptemberi
makkhullás után történt, de főleg a párásabb, nedvesebb idő beálltával volt rá mód,
amikor a lehullott makk már csírázni kezdett. Makkoltatásra legalkalmasabb idő
a koratél volt. Makkéréskor nagyon megnőtt az erdők utáni kereslet, , makk után
néző" pásztorok, vadászok járták az öreg erdőket, hogy megbízóik vagy maguk
» Pl. BMLIV. 1. p. 3. XXIII. 738, 740. (1774); tovabba Borsy 2001: 50-55.