Oldal 106 [106]
À DÉL-DUNANTÉLI PUSZTA (1683-1735) TÂJREKONSTRUKCIOJA 105
tek el. Ez a hatarhasznalati mintázat a régi falvak esetében a 18. század végéig
is életben lehetett, míg a telepes falvaknál jellemzően a geometrikus térfelosztás
érvényesült. A falvak belső szántóövezete, és a kerti földek permanens használatban
lehettek. A távolabbi, erdők közt lévő szántókról már nem mondható el ugyanez.
Itt bizonyosan parlagoltak, vagyis bizonyos időszakonként hagyták, hogy az erdő
felnőjön, majd égetéses irtásos módszerrel eltakarították róla a bozótot, ami a
nehéz műveletű, agyagos termőföldeken a tápanyag-utánpótlást is biztosította.
A kontinuus falvak által használt harmadik övezet az elpusztult falvak határa volt.
A távolabbi, olykor félnapi járóföldre eső puszták területén magánbirtoklású, sza¬
badfoglalásos földhasználat terjedt el. A török kiűzése után ezeken a területeken
csak kilencedet fizettek, a tizedfizetéstől mentesültek. Természetesen nemcsak
a szántókat, hanem a puszták rétjeit és erdeit is művelték, amiért boglyapénzt és
makkbért fizettek a földesúrnak, a puszták után járó pénzt vagy terményt a török
világban a térség falvait birtokló pécsi és nádasdi szpáhiknak adták. A mintaterü¬
let déli falvainak sajátságos, perzisztens mezőgazdasági elemeként értékelhetjük
a középkorban kialakított hegyi szántóföldeket (Egregy, Vaszar, Kárász), melyek
folytonos használatban lehettek, és irtás útján épp a 18. század elején bővítették
őket. Egyik-másikra a megszakított használat is jellemző lehetett, vagyis a kö¬
zépkori használat után beerdősülés, majd a 18. században újra szántófölddé alakítás
következett (például az egykor Kéthelyhez tartozó egregyi Csonka-hegy lehetett
ilyen). A középkorban jellemzően , keréknek" nevezett, irtással keletkezett földek
jellegzetessége a hosszú, dombhátakhoz igazodó szalagszerű kiképzés, de jellemző
rájuk a csekély meredekség is.
A vizsgált területen létesült telepes falvak esetében a szabadfoglaläsos föld¬
használatnak kisebb jelentősége volt. A letelepedés utáni években még egalitáriu¬
sabb módon, osztás útján történt a földhasználat, például a nagyhajmási és bikali
horvátok esetében, akik ideérkezésükkor igásállattal sem rendelkeztek. Az első
telepes generáció életében alakulhatott csak ki valamiféle gazdasági és társadalmi
tagolódás. Ideig-óráig tehát a Wellmann Imre által leírt, 18. század elejére nézve
általánosnak tekintett, földközösségi alapú fölművelés lehetett érvényben. Azon¬
ban a földesurak visszatértével, és a birtokok szorosabb felügyeletével igen hamar
kialakult a feudalizmusban szokványos földesúr — úrbéres viszonyrendszer, annak
minden velejárójával, a telki alapú adózással, nyomásos határhasználattal, az igaerőn
alapuló üzemviteli tagolódással (házatlan zsellér, házas zsellér, jobbágy).
Mind a telepes, mind pedig a régi falvakra jellemző volt, hogy a nagyobb
erdőirtásokat közösségi összefogással vitték végbe. Így nem egyéni birtoklású,
95 A perzisztens és reliktum elemekről: Ilyés 2007.
94 A 18. század eleji állapotokra nézve irányadó munka: Wellmann 1979: 11-22.