OCR Output

"TOLNA MEGYE KÖZÉPKORI ÚTJAINAK RÉGÉSZETI KUTATÁSA 57

használt, valószínűleg egyedüliként újkori eredetű, ötödik út az utoljára említett
dombra merőlegesen kapaszkodik fel.)

TÖRÖK KORI DESZKABURKOLATÚ GERENDAÚT
SIMONTORNYÁN

A középkori utak egy sajátos csoportját képezik a vizenyős területeken lefektetett
dorongutak, amelyek a talajnedvességnek köszönhetően fizikai valójukban is elénk
tárulhatnak. Ilyenek létezhettek mocsarakban, de főként a hódoltság korában
városokban is. Utóbbiakat régészeti kutatásból Gömöri János csaknem 30 évvel
ezelőtti gyűjtése szerint Sopronból, Kőszegről és Győrből ismerjük, de forrásaink
más, jelentősebb településeken is említenek hasonlókat (Gömöri 1985: 80). Mielőtt
saját megfigyelésünkre térnénk, megemlítem, hogy a középkori Tolna megye te¬
rületén fekvő Törökkoppányban Magyar Kálmán nemrég szintén — kétségkívül
legkésőbb török kori — dorongutat dokumentált gázvezeték-fektetés során, de a
falutól délnyugatra, a Koppány folyó árterében az 1980-as években, meliorizációs
munkák során is dorongút maradványait figyelték meg (Sipos 2013: 24I, 244).

Simontornya főutcája, a Szent István király utca nyomvonalán 2012. október és
november folyamán csapadékvíz-elvezető csatornát fektettek. A 18. századi ferences
kolostor sarkától a Várkert utca torkolatáig Czövek Attilával mintegy 60 méter
hosszan kb. 140-180 cm mélységben 80-100 cm vastag, merőlegesen egymásra
fektetett gerendákból készített, valószínűleg többször megújított út maradványait
figyeltük meg, a kivitelezés feszített üteme miatt azonban csupán fotódokumentáció
készítésére volt lehetőségünk (29. ábra).

Az egyetlen, teljes hosszúságában mérhető gerenda hossza kb. 120 cm (30.
äbra). A 8-10 cm vastag, többnyire négyzetesre bárdolt (néha félbevágott), kocsá¬
nyos és kocsánytalan tölgyfa gerendákból megfigyeléseink szerint legalább négyet
raktak egymásra. Az utat deszkákkal burkolták, amelyeket facsapokkal rögzítettek
a gerendákhoz, de facsapot egy esetben két gerenda között is megfigyeltünk.
Az út fölötti rétegből egyetlen, biztosan régészeti korú tárgyon, egy folyatott
mázas török talpas tál oldal- és aljtöredékén kívül valószínűleg kivétel nélkül
a 18—19. századra keltezhető leletek kerültek elő: szürke füles korsó oldaltöre¬
déke, tál alakú kályhaszem vörös színű peremtöredéke, patkó, kés, vascsat és
ácsolatszög (31. ábra).