Oldal 171 [171]
OCR
A NARRATIVITAS FORMAI ES TARTALMAI A GDA-BAN fordított analógiában azzal, ahogyan Descartes a történelmet zárta ki a komolyan vehető tudományok köréből, amelyeket A filozófia alapelvei francia kiadásához írott, Picot-levélként ismert szövegének fahasonlatában sorol fel a filozófiát alkotó tudományokként."" Misch alapvető filozófiai jelentőségű történeti műnek kellett, hogy tekintse az Önéletírás történetét. Ám csak akkor járhatott el így, ha egyszersmind elutasította azt a történelemellenes filozófiai álláspontot, amelyet Descartes az Értekezésben körvonalazott. El kellett fogadnia, pontosabban előfeltételeznie kellett azokat az érveket, amelyeket Dilthey hozott fel életműveként gondozott projektjében a történeti és társadalomtudományok szolid filozófiai megalapozása mellett, kifejezett ellentétben Descartes híres-hírhedt projektjével, hogy a Mathesis universalis-hoz tartozó tudományokat — és csak azokat — szolid metafizikai alapra helyezze. Amit tehát Az önéletírás története idézett szövegrészeiben látni lehet, az Dilthey módszerének legautentikusabb követője, amint ünnepli Descartes módszerről szóló Értekezését mint önéletírást annak alapján, hogy kategorikusan visszautasította ugyanennek a módszerről szóló Értekezésnek filozófiai-módszertani elgondolásait. Mert ha nincs is operacionalizálható tudományos módszer az Értekezésben, általános értelemben vett filozófiai módszertan, ismeretes módon, nagyon is van benne, kivált az első két részben és a hatodikban. Ezért aztán elengedhetetlen lesz visszanyúlnunk ahhoz az alapvető szöveghez, amelyben Dilthey megalapozta a Misch által magáévá tett antikarteziánus elgondolását: az előszóhoz és az , első bevezető könyvhöz" a Bevezetés a szellemtudományokba című művéhez. De még mielőtt ezt megtennénk, először tegyük meg azt, amit valószínűleg Misch tett volna, ha megadatik neki az utolsó kötet átdolgozásának lehetősége: idézzük föl — igen vázlatosan persze — Descartes Értekezésének , önéletrajzi" történetét, amelynek menetében, egyebek mellett, megalapozódik az ahistorikus tudományok felsőbbsége a historikusok fölött — így tehetjük teljessé ígért filozófiai válaszunkat. Ezt követően röviden elemezzük Dilthey két évszázad távlatából adott »valaszat”, amely nemcsak Misch antikartezianus álláspontját alapozta és előlegezte meg, hanem Heideggerét és a filozófiai hermeneutika egész hagyomanyaét is." Úgy látom, hogy Descartes 1637-es Discours touchant la méthode címmel hivatkozott szövege autentikusabban tekinthető önéletírásnak, ha együtt olvassuk vr vele Adrien Baillet Vie de Monsieur Descartes [Descartes élete] cimü életrajzänak 309 Vagyis a metafizikát, a fizikát, a mechanikát, az orvostudományt és az etikát — a matematika univerzális jelentősége pedig egy pillanatig sem kérdőjeleződik meg nála. 310 Ide értve még Fehér M. István kedves gesztusát is, amely a Festschriftembe írt Descartes-kritikus írásának formáját öltötte. Lásd Fehér M. István: Karteziánus tudományeszmény és hermeneutikai kritika, in Olay-Schmal: Értelem és érzelem az európai gondolkodásban, 165-173. Lásd még megjegyzéseimet a kötetről a BUKSZ 2020. nyári—-őszi számában A lomb, a törzs, a gyökerek cimmel (103-115). e 170"
