Oldal 153 [153]
OCR
A NARRATIVITAS FORMAI ES TARTALMAI A GDA-BAN menete. Tehát messze vagyunk még a különböző idősíkokban zajló folyamatok szerepének feltárására irányuló törekvesektöl, amelyek nemcsak a nagy individuumokat fosztják majd meg kultikus erejüktől, hanem az eseményeket is, hogy a folyamatoknak, a struktúráknak juttassák a középponti szerepet a történettudományban.?" A korai Misch annyira messze van ettől, hogy a nagy individuum feltétlen tisztelete még abban is megnyilatkozik nála, ahogyan a szöveg szinte enthuziasztikusan beszél Dantéról, nyelve pedig szinte költői a benne alkalmazott poétikai eszközöktől, metaforáktól, gondolatritmustól, a lelkesült jelzők vagy rokonértelmű kifejezések halmozásától. Példaként álljon itt egy jellegzetes részlet, egyetlen mondat, amelyben végső soron összefoglalja Dante életét és művét a Komédián keresztül. Az egész fejezet egy képből indul: a száműzött Dante démonikus alakként járkál Verona utcáin... Így jelent meg Dante már kortársai számára is, ahogyan ő, a büszke száműzött, magányosan lépdelt Verona utcáin, mint egy démonikus alak a túlnani világból [...] Így ábrázolta magát Dante [...] Így lépdel Dante szeretetben és haragban és gúnyban és megvetésben, fájdalomban és részvétben és szemrehányásban és reményben, félelemben és megbánásban, jól végigszámolt haladásban az Inferno kínzó körein át Luciferhez a Föld középpontjába és föl onnan a tisztítótűz hegyére, amely a Mennybe vezet, mígnem aztán ifjúkorának eszménye, mígnem Beatrice a Paradicsomba nem vezeti őt: vissza fog térni a Földre, s a Földnek hírül fogja adni az isteni bölcsesség titkait és a világ végső megítélését, úgy, ahogyan szuverén módon ő maga Isten elhatározásaként megismerte azt." A fejezet annyiban különös felépítésű, hogy Dante mint felmérhetetlen jelentőségű kultúrhérosz bemutatása nagyobb teret foglal el, mint utóbb az Új élet explicit áttekintése, s a kultuszból fakadóan mind a Dante-fejezet kezdetén, mind az Új élet áttekintését megelőzően számos szerénységi formulával találkozunk: 273 Vö. Reinhart Koselleck: Elmúlt jövő. A történeti idők szemantikája, ford. Hidas Zoltán, Budapest, Atlantisz, 2003, különösen , Történelem, történetek és formális időstruktúrák? és , Ábrázoläs, esemény, struktura”, 147-178. 274 „So erschien der Dante schon seinen Zeitgenossen, wie er, der stolze Verbannte, einsam durch die Straßen von Verona schritt, als eine dämonische Gestalt aus der jenseitigen Welt [...] So hat sich Dante dargestellt [...] So schreitet Dante in Liebe und Zorn und Spott und Verachtung, in Schmerz und Mitleid und Vorwurf und Hoffnung, in Furcht und Reue, in wohl berechnetem Fortgang durch die Folter-Kreise des Inferno zu Luzifer in den Mittelpunkt der Erde und den Berg des Fegefeuers hinan, der zum Himmel führt, bis ihn das Ideal seiner Jugend, bis Beatrice ihn in das Paradies geleitet: er wird auf die Erde zurückkehren und ihr die Geheimnisse der göttlichen Weisheit und das Weltgericht verkünden, wie er selbst souverän es als Gottes Ratschluß erkannt hat.” Misch: Geschichte der Autobiographie, Vierter Band, Erste Hälfte, 532.
