Page 139 [139]
A NARRATIVITAS FORMAI ES TARTALMAI A GDA-BAN
Ezekkel a megfontolásokkal azonban nem azt szeretném határozottan állítani,
hogy Gilsonnak van igaza. Csupán jelezni szeretném, hogy Misch ellenvetései
vele szemben nem tekinthetők az , objektivitás" alapján állóknak valamilyen
szubjektív elfogultságon alapulóval szemben, hanem az övét is előzetes vélemény
irányítja. Ez azonban aligha lehetne másként a bölcsészettudományokhoz tar¬
tozó diszciplínákban, ahogyan ez a 20. századi hermeneutikában többféleképp
is egyértelművé vált, voltaképp jelentős részben kifejezetten az objektivitásnak
a Dilthey—Misch-féle követelésével szemben."
Azt is érdemes átgondolnunk, hogy Misch határozott és teljes szembenállása
Gilsonnal némiképp finomodik az Abélard-fejezet végéhez közeledve. Ott ugyanis
Héloise első levelének részletes elemzését végzi el Misch, és valamelyest közelebb
kerül a Le mystère de Héloïse [Héloïse miszteriuma] című fejezetet író Gilsonhoz.
Ez azonban szinte komplementer viszonyban áll az Abélard-értelmezésben tovább¬
ra is fennálló éles ellentéttel. Míg ugyanis Abélard-t valamilyen értelemben - talán
a Fibel kettős felvilágosodásértelmezéséhez kapcsolódva — a felvilágosodás felől
értelmezi — bármennyire is kézenfekvő a Szerencsétlenségeim története megtérési
életírásként való értelmezése, ahogyan Gilson jár el vele kapcsolatban —, addig
Héloise levelének első látásra teljesen egyértelműen Istentől elforduló és Abélard-t
istenítő szövegét Gilsonhoz valamelyest hasonlóan Misch is ,,visszaelemzi” a val¬
lási kontextusba. Avilai Szent Terézre és az , éji misztika" hagyományára utalva
Gilson egy lábjegyzetben húzza alá a vallási elhivatottságérzés valláspszichológiai
dimenziójának fontosságát, ha megalapozottan szeretnénk állást foglalni arról,
hogy volt vagy csakugyan nem volt Héloise-nak vallási elhívásélménye.
Végtére is, mit mond Héloise? Hogy belépett a vallási Iközösségbel] vallási elhivatás
nélkül? Ez igaz volt. Hogy ez az elhivatás még a levelek megírásának pillanatáig sem
jött meg a számára? Legalábbis ezt gondolta, s talán igaz is volt."
A kommentár Gilson lábjegyzetében pedig így szól:
Ezek a kételkedést kifejező megfogalmazások abból fakadnak, hogy a kérdés megoldá¬
sához ki kellene lépni a történelemből, hogy belépjünk a vallási elhivatás pszichológiá¬
de ez szétfeszítené mostani elemzésünk kereteit. A szerző tett már egy első kísérletet az össze¬
vetésre, amely azonban még tovább mélyíthető: Paolo Santangelo — Gábor Boros: The Culture
of Love in China and Europe, Leiden—Boston, Brill, 2019.
Az objektivitásigény tekintetében persze nyilvánvaló különbségek vannak a Gadamer-, a Ricœur¬
és a Betti-féle hermeneutikafelfogás között, ám ezzel most nem kell foglalkoznunk.
„Que dit, en somme, Heloise ? Quelle est entree en religion sans vocation religieuse ? C’etait
vrai. Qu’au moment ot elle écrivait ses lettres, cette vocation ne lui était pas encore venue ? Elle
le pensait du moins, et c'était peut-être vrai.” Gilson: Héloise et Abélard, 117.
24.
ks
245
* 138 +